Békés megye hírek

Az Első Magyar Játékszergyár Békéscsabán

Az Első Magyar Játékszergyár Békéscsabán

A Békés Megyei Levéltárban kutatásaink közben, a kutatók kérdésének-kérésének teljesítése közben számos nagyon érdekes és szép kivitelű iratra bukkanunk. Ilyen az alábbi dokumentum is, mely ipar- és várostörténeti értékén túl esztétikai élményt is nyújt.

Az Első Magyar Fa- és Machée-Játékgyár Bártfán kezdte működését, 1894-ben. A bártfai gyár 1904-ben került át Békéscsabára. A résztulajdonos s a gyár vezetője Werther Hugó volt, aki a gyárral együtt a Felvidékről az Alföldre érkezett. A Werther család eperjesi „származású” volt s már korábban is érdekeltek voltak a játékiparban. A bártfai játékgyár is nagy elismerésnek örvendett, a magyarországi igények kielégítése mellett Görögországba, Franciaországba, Angliába és Amerikába is szállítottak játékokat a századfordulón. A bártfai gyár pénzügyi nehézségei miatt a „költözés” mellett döntött. A játékgyár iránt nagy volt az érdeklődés. Békéscsaba is magáénak akarta a gyárat, hiszen a településen ebben az időszakban erős iparfejlesztés indult meg. A Werther-féle játékgyárat Békéscsaba az éves pénzbeli segélyen kívül, további 3500 korona támogatással is segítette. A gyár raktárépületéhez a város 50 000 vályogtéglát is felajánlott, cserébe Werther Hugó többek között 50 munkás alkalmazását ígéri s a játékokat "Békéscsabai játékgyár" termékeinek feltüntetni. A csabai gyár első külföldi vevője egy bazáros vásárlása, ami azért is érdekes, mert a Békés Megyei Levéltárban őrzött dokumentumban Werther Hugó egy koppenhágai kiállításon való személyes részvételre kér anyagi támogatást. Az iratból megtudhatjuk, hogy 1906-ig 18 kiállításon vett részt a játékgyáros, s csaknem valamennyin díjazásban részesült. Werther Hugó teljes gyűjteményével a dániai kiállításra kíván utazni, ezt követően piacszerzés céljából egész Dániát beutazná, amely természetesen sok pénzzel jár, ehhez  2000 korona hozzájárulást kért a főispántól. Fábry Sándor főispán továbbította a levelet a kereskedelemügyi miniszterhez, „fönt” elutasítottak a kérelmet fedezethiányra hivatkozva.

 

Az Első Magyar Fa- és Machée-Játékgyár

A "reklámtevékenységének" része volt a díszes céges levélpapír, mely termékeit hírdette.

 

Csabán egy jelentős üzletember jelent meg: Geo Borgfeldt, New York-i játékgyártó és nagykereskedő, a legismertebbek egyike a maga korában, aki nagyobb megrendelést tett, és dicsérte Werther gyárának modern berendezését. Werther 1907-ben 45 munkása mellett 15 bedolgozó háziiparost is foglalkoztatott.

A játékgyár minden szakmai siker ellenére anyagilag nehéz helyzetbe került. Werther Hugó 1909-ben hosszas betegség után elhunyt, s a gyárat ezt követően fel is számolták.

A játékgyár történetéről részletesebben Tészabó Júlia muzeológus tollából olvashatunk. (http://nfo.arcanum.hu/muzeumi/a080226.htmv=pdf&a=pdfdata&id=BMM_BMMK_20&pg=348&l=hun)

Forrás: Balogh Dorottya (Békés Megyei Levéltár)