Békés megye hírek

Átadták az új TISZK épületet

Átadták az új TISZK épületet

A gyulai Harruckern János Közoktatási Intézményben tegnap -ünnepélyes keretek között- került sor az új TISZK épület átadására. A közel 230 millió forintos beruházás kapcsán tanműhelyeket és a kor igényeinek megfelelő 270 fős konferencia termet alakítottak ki.

Az ünnepség Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás politikáért felelős államtitkárának köszöntő beszédével kezdődött.

Ezután az ünnepélyes szalagátvágás következett.

 

 

A Békés megyei önkormányzat által fenntartott intézmény folyamatosan fejlődik, hiszen ahhoz hogy jól képzett szakemberek kerüljenek a munkaerőpiacra a kor vívmányainak megfelelő épületekre, gépekre és berendezésekre van szükség. 

A statisztikák azt mutatják, hogy sokkal előnyösebb helyzetben vannak azok akiknek szakmájuk végzettségük van, de ahhoz hogy az oktatás tökéletesen működjön szükség van az iskola rendszer megújítására is.

Az új épületegyüttes kialakítása mellett mezőgazdasági és gépszerelői műhelyek létrehozására és nagy értékű gépátadásra - amelyek egy része kuriózum számba megy- is sor került a közelmúltban.

  Az épület emeltén  -az egész városban egyedülállónak mondható- 270 fős nagyelőadó terem található.

A konferencia teremben az ünnepség részeként még állófogadást is rendeztek, hiszen egy ekkora volumenű projekt megvalósítása mindenki számára nagy munkát igényelt.

Az ilyen jellegű projektek talán még a munkaerő nagy arányú elvándorlásnak is gátat szabhatnak.

 

Forrás: CsabaTV

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Átadták az új TISZK épületet