2009. nov. 24., kedd, 09.31.09 CET
Az „Alapítvány a Mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumért és Szakközépiskoláért” 13 éve támogatja, az alapítók elképzeléséhez híven, a hunyadis diákokat. Az alapítvány elsődleges célja, hogy az intézményben folyó oktató-nevelő munka anyagi és technikai feltételeinek bővítését – nyelvi, szakmai programokat, tanulmányi versenyeket, kulturális, sportrendezvényeket –, és a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét biztosítsák. Civil szervezetként minden lehetőséget megragadnak, hogy az itt tanuló diákok támogatást kapjanak céljaik megvalósításához. Erről beszélgettünk Berka Róberttel, a kuratórium elnökével.
– Milyen forrásból támogatják a diákokat?
– A támogatások anyagi hátterét egyrészt a pályázatok révén teremtjük elő, így minden pályázati lehetőséget megragadunk. 2009 szeptemberében a Békés Megyei Önkormányzat civil szervezetek számára kiírt pályázatán nyertünk. A 2010. május végén megvalósuló programsorozat elnevezése: „Együtt veled, mindenkiért, egy egészségesebb jövőt”. Az alapvető célkitűzésünk, hogy az egészség- és környezeti nevelés szellemében egy interaktív projektet hozzunk létre, minél nagyobb tömeget megmozgatva a egészség- és környezetnevelési workshopon, a rekreációs és preventív programokon. Másrészt az alapítvány az 1%-os felajánlásokból segíti a rászoruló diákokat – amely felajánlásokat ezúton is köszönünk minden partnerünknek –, ezért folyamatos a kapcsolattartás a civil szférával. A harmadik forrás az évenként megrendezett jótékonysági célú Hunyadi gála és bál bevétele.

Bevonulás a Hunyadi Gála helyszínére, a hagyományos reneszánsz öltözékben (Archív felvétel)
– Az alapítvány legrangosabb eseménye a jótékonysági célú Hunyadi Gála és Bál.
– A hagyományainkhoz híven, minden év novemberében szervezzük meg a térség egyik legrangosabb kulturális és karitatív eseményét. A 12. Hunyadi Gála és Bál fővédnöke Domokos László, Békés Megye Képviselő-testületének elnöke. Az est hangulatát a reneszánsz életérzés hatja át. Különleges meglepetésekkel várjuk 2009. november 28-án 17 órakor kedves vendégeinket a mezőkovácsházi városi művelődési központban. Kedvcsinálásként néhány részletet azonban elárulhatok: vendégeink reneszánsz udvari fogadásban részesülnek tűzzsonglőrök invitálásával. A bált Darida Ildikó és Kőszegi Zoltán versenytáncosok nyitják meg. A művészeti hatást fokozza a DUMA'Színház egy órás produkciója. A gyulai Party Service hagyományos reneszánsz ételekkel és kifejezetten a gálára palackozott borkülönlegességekkel kényezteti el az érdeklődőket. Az est fénypontja a jótékonysági árverés lesz – sok újdonsággal.
– A Békés Megyei Hírlap kiadója, a Népújság Kft. nemrégiben egy nagy teljesítményű nyomtatót és faxot adományozott az alapítványnak.
– A Hunyadi János Közoktatási Intézmény diákjai a magas színvonalú kommunikációs, és felsőfokú újságíró képzés eredményeként a kezdetek óta nagy számban részt vesznek a Békés Megyei Hírlap által indított LADIK (Lapot a Diákoknak) valamint a SÉTA (Sajtó és Tanulás) programokban. Ennek elismeréseként kapták a diákok a nyomtatót.
Forrás: Sági Krisztina, Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza