
Csökkent az influenzaszerű tünetekkel jelentkezők száma.

Csökkent az influenzaszerű tünetekkel jelentkezők száma.
Az évvégi jelentős számú vírus eredetű megbetegedést követően érzékelhetően csökkent az influenzaszerű tünetekkel osztályunkra, ill. ambulanciánkra utalt betegek száma. Ennek oka az óvodai-iskolai szünettel magyarázható, jellemzően a fertőzési lánc ilyen alkalommal megszakad és csak szórványos megbetegedéseket tapasztalunk.
Osztályunkon az első H1N1 megbetegedést 2009. november 18-án észleltük, ezt követően a mai napig igazoltan 43 beteget kezeltünk. Haláleset osztályunkon nem volt, de hét beteg súlyos állapota miatt intenzív ellátásra szorult, két beteget ritka szövődmény miatt a Szegedi Gyermekklinikára átszállítottunk.
A prognózis szerint hamarosan a járvány újabb hulláma kezdődhet, ezért a védőoltás nem veszített aktualitásából. Meggyőződésem, hogy a veszélyes csoportba tartozók (krónikus betegségben szenvedők) átoltottsága sokat javított statisztikai eredményeinken és azon a tényen, hogy nem voltak veszteségeink.
dr. Sipos Péter osztályvezető főorvos, c. egyetemi docens, Pándy Kálmán Megyei Kórház Gyermekosztálya