„Én 1933. november 15-én születtem, második gyermekként szegény családba. Született még egy öcsém is, de ő pár hónapos korában sajnos meghalt. A szüleim nagy szeretetben neveltek bennünket, és igyekeztek mindent megadni nekünk. A szegénység miatt azonban nekem is hamar dolgozni kellett menni, így nem nagyon volt gyerekkorom. Sokat kellett nélkülöznünk, néha étel is alig akadt az asztalra. Azonban szeretett édesanyám a karácsonyi ünnepet mindig igyekezett úgy megünnepelni, hogy mi gyerekek egész évben ezt vártuk. Már Advent első napján mindig meggyulladt a gyertya, igaz, nem koszorún, csak egymás mellé téve az asztalon. A gyertya meggyújtásakor verset is mondtunk: Adventi hírnök, friss fenyőág, lobog az első gyertyaláng. Karácsonyt várva lázban a Föld, Isten gyermeket köszönt! Ezeken az estéken anyámmal mindig közösem mondtuk el az imát is, és ő mesélt az angyalokról, meg Jézusról. Karácsonyfát apám hozott az erdőből, melyet saját magunk által készített díszekkel, papírfigurákkal díszítettünk fel, mivel igazi díszekre nem volt pénzünk. Már novemberben elkezdtük mi gyerekek a díszeket készíteni, dióból, tobozból, papírból. A szaloncukrot is anyám főzte, mi gyerekek pedig csomagoltuk, és ebből is került a fára. Jó érzés vissza gondolni ezekre a meghitt ünnepekre, mindig könny szökik a szemembe, amikor anyám jut eszembe Advent ünnepén."
Margit néni gyermekkora jó példa arra, hogy az egymás iránti szeretet és megbecsülés a legnagyobb nélkülözésben is milyen nagy kincs.