2010.03.19 - péntek, József napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Adj esélyt! - jótékonysági hangverseny
2010. febr. 8., hétfő, 11.30.03 CET
Adj esélyt! - jótékonysági hangverseny

A "Szeretlek Békés Megye" programsorozat második állomása keretében vasárnap este Jótékonysági hangversenyre került sor Budapesten a Szent István Bazilikában.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központban állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek gondoskodására felajánlott jótékonysági hangverseny Szentmisével vette kezdetét.  A misét követően köszöntőt mondott Tarlós István, a Fidesz- KDNP fővárosi frakciójának vezetője. Gondolatait követően a rendezvény védnökei Harrach Péter Országgyűlési alelnök és Domokos László Békés Megye Önkormányzatának elnöke is köszöntötte a megjelenteket. A hangversenyen közreműködött a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, valamint a Debreceni Kodály Kórus. A művészek Somogyi-Tóth Dániel karigazgató vezetésével W. A. Mozart és J. S. Bach műveiből játszottak tételeket. A koncert végén a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ állami gondoskodásban nevelkedő gyermekei köszönetképpen mézeskalácsot ajándékoztak a résztvevőknek.  

A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ résztvevői a Jótékonysági hangversenyen
A Békés Megyei állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeket képviselők egy csoportja

A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ résztvevői a Jótékonysági hangversenyen
Békés Megyei Nevelőszülők a jótékonysági hangversenyen

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegysége
-wge-

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 2021
2223 24 25 26 27 28
29 3031    

Partnereink