
Teljesülhet egy-egy vágya a Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakóinak. Nagy segítség ebben az intézményi szociális foglalkoztatás.

Teljesülhet egy-egy vágya a Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakóinak. Nagy segítség ebben az intézményi szociális foglalkoztatás.
Kittike vágya is valóra vált. Tett is érte, hiszen szociális foglalkoztatás keretében hasznos munkát végez, szövőkereten szebbnél-szebb lábtörlőket sző, amiért munkabért kap. Évek óta szeretett volna egy biciklit. "Van pénzem rá, dolgozok"- mondogatta.
Ettől mi dolgozók féltünk, hiszen a kerékpározásnak megvannak a veszélyei. Féltettük Kittit és a többi lakónkat is. Ennek ellenére, megszerveztük a vásárlást, kértük a hivatásos gondnokának a beleegyezését, mivel a fiatal kizáró gondnokság alatt áll, így egyedül nem dönthetett ebben a kérdésben.
Kitti is jelen volt a vásárlásnál. Ő, maga választhatta ki a hőn áhított kerékpárt.

Kitti nagyon örölt az új kerékpárnak
Boldogsága határtalan volt. Hazafelé már ki is próbálta. Mindenkinek megmutatta, büszkén dicsekedet, hogy még a vásárlásnál is jelen lehetett.
Azóta az intézmény udvarában kerékpározik nap, mint nap. Óvatos, próbálja betartani a szabályokat, pl. mikor mehet ki és csak felügyelet mellett, vigyázni kell a társaira, nehogy baleset történjen ... stb. Azt gondoljuk, hogy ez által nőhet benne a felelősségtudat. Ráadásul még mozoghat is, amire az egészséges életmód részeként szüksége is van.
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége