Békés megye hírek

A tej és a sertés stratégiai szerepe is szóba került a TÁJOLÁS gyulai fórumán

A tej és a sertés stratégiai szerepe is szóba került a TÁJOLÁS gyulai fórumán
Gyulán hatodik állomásához érkezett a Békés Megyei Önkormányzat TÁJOLÁS - iránytű a megyei fejlesztésekhez című fórumsorozata, mely azt a célt szolgálja, hogy a 2014-2020-as ciklus pályázati kiírásai jobban szolgálják a pályázók érdekeit.
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a megyék területfejlesztő szerepének visszaállításával az itt élők járnak jobban, a megye azt szeretné, hogy ne a pályázó alkalmazkodjon a kiírásokhoz, hanem olyan kiírások szülessenek, melyek hatékonyan segítik az itt élők céljait.

Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke vezette a Tájolás gyulai fórumát


Dr. Kovács József országgyűlési képviselő visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a megyei önkormányzat a mostanihoz hasonló szerepkörrel bírt, ekkor valósult meg többek között a Pándy Kálmán Kórház új fertőző osztálya.

A gyulai Tájolásra ezúttal mezőgazdasági vállalkozások jöttek


Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is jó partnerként ajánlotta a megyét mindenki számára, visszaemlékezve a korábbi együttműködés jó példájaként a Harruckern-Wenckheim-Almásy Kastély átadására, ahol a megyei önkormányzattal egy órás tárgyalás után meg tudtak egyezni a részletekről. Mint elmondta, a város annak köszönheti pályázati sikereit, hogy hosszú távon gondolkodik, előre tervez, és mire megjelenik egy-egy pályázati kiírás, már kész tervekkel, engedélyekkel vág neki a lehetőségnek.

Kónya István a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke, Gajda Róbert országgyűlési képviselő és Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere


A fórumon hangsúlyosan merült fel a tejfeldolgozás stratégiájának kidolgozása Gyulára, hiszen az egykori Tejporgyár révén hagyományai vannak a területnek és Gyula szennyvíztisztító rendszere a már említett Tejporgyár és a Gyulai Húskombinát révén nagy kapacitással lett kiépítve. Másik hangsúlyos terület a sertéstartás kérdése volt, melynek kapcsán a megyei önkormányzat beszámolt készülő sertésstratégiájáról.

Gajda Róbert országgyűlési képviselő, Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere, Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Kovács József országgyűlési képviselő


Gajda Róbert országgyűlési képviselő elmondta, a tét az, mire költsék az itt élők azt a több tízmilliárd forintot, mely a jövőben ide, Békés megyébe érkezik. A Tájolás legközelebb Szarvason folytatódik.

Ancsin Péter a Körös-Maros Biofarm Kft. részéről többek között a pályázati ügyintézés rugalmasabbá tételét javasolta