Ez a módszer (Ulwila-módszer), eredetileg Heinrich Uhlrich német gyógypedagógus nevéhez fűződik, aki szembeszállt azzal az elterjedt véleménnyel, miszerint "az értelmi fogyatékosok nem képesek dallamhangszeren játszani".
A színekre alapozva alkotta meg a zenetanításnak ezt a különleges, ámde nagyszerű elvét, melynek segítségével lehetővé vált az értelmileg akadályozottak számára is a közös zenélés elsajátítása. A színek a sötét árnyalattól a világosabb felé haladva alkotják azt a skálát, ami a kottaismerő ember számára a zenei abc hangjait jelenti.

Ennek a továbbfejlesztett változatát egy holland zenepedagógus Jeanette Barentsen dolgozta ki. Munkája során megfigyelte, hogy a középsúlyos, ill. a súlyos értelmi fogyatékos emberek számára nagyon bonyolult az ulwila kottarendszer, mind a színek, mind a formák tekintetében. Az ulwilában a hangok magasságát színek, a hangok hosszúságát körök jelzik, minden hangot más-más szín jelöl. Jeanatte szerint azonban könnyebb vizuálisan befogadni egy négyzet alakú kottafejet, és felesleges bonyolult akkordokat használni, mert a lényeg nem az, hogy milyen nehéz egy dal, hanem az, hogy mekkora örömöt jelent az ellátottak számára a zenélés élménye.

A Nemzeti Színkottás Zenekarban (NESZ), valamint a Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum okányi telephelyén is ezzel a módszerrel tanulják a zenét az értelmileg akadályozott személyek.
Ezzel a módszerrel hamar megtanulják a színek jelentését:

C-sárga,

D-kék,

E-barna,

F-zöld,

G-piros,

A-fehér,

H-fekete.

A színkotta színeit beazonosítva a fenti színekkel megjelölt hangszeren máris megszólal a kívánt dallam.

Forrás: Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum, Maczik Éva Anna - igazgató, Székely Anna - fejlesztő-pedagóus