
A Szociális és Gyermekvédelmi Központ egyik munkatársa két éve dolgozik gondozónőként az intézményben.

A Szociális és Gyermekvédelmi Központ egyik munkatársa két éve dolgozik gondozónőként az intézményben.
A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központban dolgozom 2007 óta gondozónőként. Kicsit több mint két éve, hogy ezt a lehetőséget megkaptam. Akkor tele voltam kétellyel, bizonytalansággal és egy kicsit előítélettel. Teltek múltak a napok, a hetek és a feladatok egyre átláthatóbbá váltak. Egyszer csak eljött a nyári szabadság ideje, örültem, hogy pihenhetek. Elköszöntem a "gyermekeimtől" - legyetek jók, vigyázzatok magatokra. Szabadságom alatt is az motoszkált bennem, hogy minden rendben van e körülöttük? Nyugtatgattam magam, hogy - hát, persze hiszen kolléganőim ugyanúgy szívvel - lélekkel végzik munkájukat. Hamar elteltek a pihenés napjai, feltöltődtem és újult erővel mentem vissza közéjük. Nem is éreztem, hogy nehéz ez munka, hiszen már vártam, hogy mehessek dolgozni. Megható volt az első találkozás a gyermekekkel: Szia, hogy vagy, úgy hiányoztál, vártuk már, hogy gyere. Nem mondtam meg nekik, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne aggódjak értük. Igen jól vagyok, és kipihentem magam - válaszoltam. És ti hogy vagytok, minden rendben? Az élet megy tovább, reggeli ébresztés, fürdés, fogmosás, szellőztetés, reggelizés, majd irány a kisudvarra levegőzni. És folyatódik tovább a napirend egész estig. Közben beszélgetünk, viccelődünk és én érzem, hogy sugárzik belőlük valami. Lehet, hogy ez az, amit más úgy keres. Ez a szeretet. Pénzt esetleg kaphatsz bármikor, bárhol, de szeretetet nem kaphatsz, azért itt meg kell dolgoznod. Köszönöm, hogy velük lehetek.
Egy gondozónő

Az osztályon úgy élünk, mint egy nagy család.
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ szociális intézményegysége vegyes profilú intézményként többféle ellátási forma megszervezését biztosítja 212 sérült gyermek és fiatal számára. Azon középsúlyos vagy súlyos mértékben akadályozott, vagy más fogyatékossággal élő személyek ellátásával foglalkozik, akiknek oktatása, képzése, foglalkoztatása, valamint gondozása csak intézményi keretek között oldható meg. Számukra biztosítja az ápolást, gondozást, habilitációs, rehabilitációs ellátást, szociális és szabadidős foglalkoztatást, hét szakmai területen.
Az intézmény alapszemléletét a barátságos környezetben való családias ellátás jellemzi. Minden ellátott, a számára legmegfelelőbb fejlesztéseken vehet részt. A szociális intézményegység szolgáltatásaival, speciális terápiák alkalmazásával a mindenoldalú fejlődést szolgálja.
Az Ápoló-Gondozó Otthonban, 135 férőhelyen, elsősorban a súlyosabban sérült személyek ellátását biztosítjuk. Alapszolgáltatásaink az ápolás, gondozás, nevelés, egészségügyi ellátás, habilitáció/rehabilitáció, közoktatási feladatok ellátása, szociális foglalkoztatás.
A "B" osztályon 14 dolgozó látja el azt a 42 gondozottat, akiknek állapotára leginkább a súlyosan halmozottan sérültség jellemző. A gondozók és gondozónők 8 és 12 órás műszakokban személyenként 9-10 gyermek és felnőtt teljes ellátásáról gondoskodnak.
Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
-kg-