2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
A sörfesztivál harmadik napja - élő közvetítés
2010. jún. 11., péntek, 15.41.09
A sörfesztivál harmadik napja - élő közvetítés

A X. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé harmadik napja is rengeteg érdekességet, szórakoztató programot kínál a vendégeknek. A Nemzeti Fesztivál sátraiban pedig az érdeklődők megismerkedhetnek a népi kultúrával kézműves bemutatók, népzenei programok valamint táncegyüttesek segítségével. A sörfesztivál harmadik napjáról folyamatosan frissülő információkat találhat honlapunkon!

18.15

 

Remek programok indultak el 17 órától a Nemzeti Fesztivál sátrainál, míg a sörfesztivál nagyszínpadán a Békés Megyei Jókai Színház Csillámpor című musical gáláját hallgathatták meg a zene szerelmesei. A Nemzeti Fesztivál sátrában pedig a népzenéé volt a főszerep: a gyomaendrődi, népzenét kedvelő fiatalok összefogásával 1993-ban alakult Suttyomba zenekar nagyszerű hangulatot varázsolt a színpadra, majd Tóth Vivien előadásában Bogyiszlói és Szatmári népdalcsokrot hallhatott a közönség. Jelenleg a Körösladányi Fülemüle Népdalkör Rimóczi és Dél-alföldi népdalokkal invitálja a sátorba a vendégeket. Ám ez még nem minden! A Vésztő-mágori Történelmi Emlékhely sátránál ízletes sajtokat készíthettek a vendégek és egy racka juh is megszabadult a bundájától a nagy melegben. A Pásztorbemutatón kiderült, hogyan is nyírják a birkát a szakma szakavatott képviselői, de a közönség soraiból is akadtak bátor jelentkezők, akik szívesen kipróbálták magukat. A programok még nem értek véget: 19 órától a mezőberényi Berény Táncegyüttes és utánpótlás csoportjának produkcióját láthatják az érdeklődők. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

 

 

A népi körhintát nagyon szeretik a gyerekek

A Suttyomba zenekar nagyszerű hangulatot varázsolt a színpadra

Ma délután is készíthettek sajtot az érdeklődők

Nem kellesz - énekelte Cseh Adri és Nagy Róbert

 

17.10

 

Hogyan készül a szőttes? Többféle szövőszék létezik? Az álló szövőszékről kérdeztük Dunainé Szlota Máriát. Tekintse meg videónkon a szövőmesterség bemutatóját! A Nemzeti Fesztiválon rengeteg népi mesterséget mutatnak be a népművészek az érdeklődőknek. S a programok sem állnak meg, nemrég fejeződött be a „Leg a láb” Alapfokú Művészetoktatási Intézmény műsora, s hamarosan több program közül is válogathatnak a vendégek: a Békés Megyei Jókai Színház produkciója, Pásztorbemutató és sajtkészítés, valamint népzene és néptánc várja őket a különböző helyszíneken.

 

Beszélgetés Dunainé Szlota Máriával

Mezőföldi kanásztánc a Geszt táncegyüttes előadásában

"Leg a láb" Biharugrai Hagyományőrző Táncegyüttes - Bácskai Táncok

 

15:40

 

Harmadik napjához érkezett a X. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé. A Nemzeti Fesztivál sátraiban 15 órától várják a programok az érdeklődőket. Már elkezdődött a „Leg a láb" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény előadása, melyben három néptáncegyüttes műsorát láthatja a közönség. A zsadányi Korhány Táncegyüttes Moldvai táncokat ad elő, a tíz éve működő „Leg a láb" Biharugrai Hagyományörző Táncegyüttes Bácskai táncokkal szórakoztatja a közönséget, de bepillantást nyerhetünk a szanyi mulatságokba is. A Geszt Táncegyüttestől Szatmári és mezőföldi táncokat láthatunk. Az ötven perces műsor előtt és után az érdeklődőket kézműves kiállítás és mesterség bemutatók, a gyermekeket pedig játszóház, népi játékok, körhinta és állatsimogató várja a Nemzeti Fesztivál sátrai mellett.

 

A Korhány Táncegyüttes mezőségi táncokat adott elő

 

Az érdeklődőket mesterség bemutatók várják

 

Élő népművészet a Nemzeti Fesztiválon

 

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: A sörfesztivál harmadik napja - élő közvetítés

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu