2010.03.15 - hétfő, Kristóf napja van.
Mehet
archívum
programajánló
A reneszánsz karnevál ünnepélyes felvonulásán szerepeltek a színjátszók- Harruckern
2010. febr. 8., hétfő, 10.04.43 CET
A reneszánsz karnevál ünnepélyes felvonulásán szerepeltek a színjátszók- Harruckern

A zsűri különdíját érdemelték ki a Harruckern gyulai diákszínjátszói a hétvégén tartott VII. Gyulai Reneszánsz Karneválon

farsang_484_20100208100357_871.jpg

 

Iskolánk csapata

A szombati ünnepélyes felvonuláson rendezett élőkép-versenyen eddigi legjobb eredményét érte el a Harruckern diákszínpada. Pete László, a diákszínjátszók vezetője erre az alkalomra írt komédiát, „Reneszánsz Hófehérke” címmel, a művet a  Harruckern 16 jelmezes színjátszója mutatta be a zsűri előtt, a maskarákat a Békés Megyei Jókai Színház biztosította. A zsűri nagyra értékelte a diákok látványos fellépését. Javarészt egykori, és jelenlegi harruckernesek alapították és működtetik a Maróti Hagyományőrző Egyesületet, amely a diákszínpadhoz hasonlóan évről-évre visszatér a reneszánsz karneválra. A szombati díszmeneten Pete László szöveges közreműködésével látványos koreográfiát mutattak be a hagyományőrzők. A majd 40 jelmezes résztvevő körtáncot, szalagtáncot járt és vívótudását is megcsillogtatta látványos élőképében.

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 2021
2223 24 25 26 27 28
29 3031    

Partnereink