2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
A Pannon Motorosok is részt vettek a X. Betyár Napokon!
2010. aug. 31., kedd, 15.15.39
A Pannon Motorosok is részt vettek a X. Betyár Napokon!

A Pannon Motoros és Szabadidő Egyesület meghívást kapott Kondoros Nagyközség Önkormányzatától illetve a főszervező Dérczy Ferenc Könyvtár Közművelődési Intézménytől, hogy vegyen részt a rendezvényen.

Az Egyesület örömmel vállalta a felkérést, így a 3 napos rendezvény szombati napján, 2010. augusztus 21-én 13,00 órától a Könyvtár mögötti füves területen ismét QUAD motorokat próbálhattak ki gyermekek és felnőttek egyaránt.


A rendezvény szombati napján, 2010. augusztus 21-én 13,00 órától a Könyvtár mögötti füves területen ismét QUAD motorokat próbálhattak ki az érdeklődők

Az Egyesület nagyon örült a lehetőségnek, hogy részt vehetnek Kondoroson a Betyár Napon is, hiszen a közhasznú tevékenysége folytán szeretné minél többekkel megszerettetni a kulturált motorozást.


A kicsiket is nagyon érdeklik a motorok

A gyermekek felügyelet mellett, védőfelszerelésben motorozhattak, a kisiskolástól a fiatal felnőttekig. A program tartalmas volt, a quad folyamatosan üzemelt, a sorban álló gyerekeknek sorszámot kellett húzni, megelőzendő a vitákat.


Quad motorokkal kísérletezhettek a bátrabbak

A Kondorosi Önkormányzat már jelezte, hogy a Kukorica Napok keretében is szívesen látja az Egyesületet hasonló színes programokkal.


A könyvtár mögötti füves terület nagyon hamar benépesült

Forrás: Pannon Motoros és Szabadidő Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: A Pannon Motorosok is részt vettek a X. Betyár Napokon!

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu