Az önálló, önmaga eltartására képes kenyérkereső nő térfoglalásával a középosztály a XIX. század második felére egyre jobban szembesült. A kereskedelem, távírda, posta, vasút, és különösen a gyermek- és nőnevelés területén a női alkalmazottak jelenléte egyre természetesebbé vált. Az eredményesnek bizonyult tanítónők és óvónők munkáját – férfi kollégáikhoz hasonlóan – 1899-től a Békés vármegyei közművelődési alapból évente rendszeresen pénzjutalommal ismerték el. A női méltósággal és hivatással összeegyeztethetőnek tartották a szabó, kelmefestő, órás, vésnök, sebész, ápoló, bába, szakács, könyvelő munkakörét, továbbá a művészi önkifejezési formákat is.

A nőemancipációs törekvések érvényesülése Békés megyében a tradicionális, XIX. századi konzervatív nőeszmény korlátaiba ütközött.

A 65719/1895. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet (részlet)

A nő szellemi alárendeltségét többnyire biológiai, fiziológiai okokkal magyarázták. A képzett nő fellépésétől a hagyományos női hivatás válságát várták, “mert bármily szépek is a szellemi ismeretek, különösen, ha alaposak, elenyészik ezeknek szépsége akkor – mutatott rá a Békés című lap cikkírója –, ha a leány nem jó gazdasszony”. Az oktatás helyi irányítói a merev, gyakorlatiatlan leánynevelést egyre inkább túlhaladottnak, elavultnak tartották. A kiváltképp Domonkos János és Gyulafi Endre által sürgetett reform azonban egyre késett, és Scherer Benedek gyulai leánynevelő intézete sem felelt már meg a modern kor követelményeinek. Szintén megoldásra várt a szervezett keretek között ipari, kereskedelmi ismeretet nyújtó leány-tanonciskola ügye. Így az évek óta szükségesnek vélt felső leányiskola híján a nők egyetemi tanulmányai előtt utat nyitó vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet 1895-ben felkészületlenül talált rá Gyula városára és az egész megyére.

A Békés vezércikkírója a női nem irányába tanúsított bókként kommentálta a Wlassics-féle intézkedést, szerinte nem a tudós nő élethivatása az ideális, hanem az engedelmes hitvesé és gondoskodó anyáé. A lap híradása szerint egy csabai orvos lánya, Révész Irma folyamodott a megyéből elsőként miniszteri engedélyért, ami alapján 1897-ben a szarvasi főgimnáziumba iratkozhatott be magántanulóként. Az átlagostól eltérő értékrendet követő “kékharisnyák” megütközést váltottak ki, bizonyos szinten túl sokkolták a közvéleményt, különcködésük kirekesztéshez, elmagányosodáshoz vezetett. A helyi konzervatív körök úgy tartották, “az ozsonnákra nem járó lányok közül kerülnek ki pedig azok a hegyes könyökű nagy lányok, akik Napóleon hadjáratáról beszélnek s egy túr alatt tizenháromszor taposnak az ember tyúkszemére. Az ilyen lányok bármily szépek és műveltek legyenek is, ülve szokták végig nézni a legszilajabb csárdásokat is.” Kiss László optimizmusra hajló megállapítása szerint ellenben a “fiatalság is nagyobb bizalommal fog közeledni olyan nő felé, a ki hozományul nemcsak szépséget és szerelmet, de diplomát, vagy kenyéradó hivatalt visz a férje házához s megosztja annak küzdelmeit, fáradozásait. Ez a felfogás még egy kissé lehet idegenszerű s lehet rossz élcnek az alapja, de a dolog azért mégis nagyon komoly és okos”.

Forrás: Héjja Julianna Erika (Békés Megyei Levéltár)