Békés megye hírek

A mi különleges különdíjasunk 2. rész

A mi különleges különdíjasunk 2. rész

Folytatódik a beszélgetés Deim Krisztinával, aki a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ ápoló-gondozó otthonának mozgásterapeutája.

- Egyedül neveled a két kisfiadat. Hogyan tudod összehangolni az otthoni és a munkahelyi tevékenységeket?

Úgy alakult, hogy amikor a második gyermekem megszületett, már egyedül neveltem őket. Mi ezt szoktuk meg, bár néha nem ártana, ha lenne kivel megosztani a rohanó hétköznapi dolgokat. Ennek ellenére szerintem nem savanyodtam be, az emberek szeretik velem tölteni az idejüket, mert közvetlen és vidám vagyok. Új szemlélet volt az is, hogy a kicsivel, - akit születése óta spártainak becézek, mert még a kórházig sem értünk el, amikor megszületett, - már pólyás kora óta sokkal többet mozdultunk ki, mint a hasonló korú csecsemőkkel szoktak. Négyhónaposan már vígan strandolt, kétéves korára már az első mozizásán is túl volt.

Igaz, hogy a Cin-cin lovag megtekintése alatt többet szaladgált, mint a széken ült, de akkor sem hagytuk ki ezt a programot. Hozzáteszem, az emberek mindig nagyon megértőek voltak. Sokszor a tanárokkal is úgy beszélgettem, hogy közben átrendezte az osztálytermet. A testvére összes osztálytársa egységesen Öcsinek szólítja, olyan sokszor találkoztak már vele a mindennapi életük során.

- Hogyan őrzöd meg mégis a jókedvedet, mivel tudsz kikapcsolódni?

Nekem kevés a nap 24 órája, legnagyobb szomorúságom, hogy aludni is kell néha. Általában azt sem tudom, hová kapjak, ha van egy kis szabadidőm, egy jó filmet nézzek-e meg, olvassak vagy internetezzek. A barátok általában hozzánk jönnek, nekünk praktikusabb, ha beszélgetés közben még az itthoni teendőimet is tudom végezni.

Ritkán tehetem meg, hogy kimozduljak, szórakozni menjek. Ilyenkor viszont reggelig táncolunk. Az is jó, hogy a munkahelyen az évek alatt szövődött néhány olyan barátság, akivel munkaidőn kívül is tartom a kapcsolatot. Mivel az ember a munkahelyén tölti a legtöbb időt, az itt szövődött néhány barátság kiállta az idő próbáját. Van, aki már nem dolgozik itt, de rendszeresen találkozunk.

- Az újságírással hogyan kerültél kapcsolatba?

Mindig szerettem írni, akár verseket, vagy gimnáziumi, főiskolai évek alatt műsorokat, ill. alkalomra ajándékként is sokszor írok. Legutóbb például egy pohárköszöntőt írtam a barátaim esküvőjére, melyben rímekbe foglalva szerepelt az eddigi életútjuk. Belecsempésztem a romantika, a poénok mellett néhány megható strófát, így sokkal jobban örültek, mintha megkapták volna a huszadik kávéskészletet. Ráadásul mivel elszavaltam, a lakodalom hangulatát is feldobta.

Az újságírással konkrétan úgy kerültem kapcsolatba, hogy itt a munkahelyen lehetőségünk adódott online cikkek írására, mely által jobban megismerik a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központban folyó munkát, fejlesztő tevékenységeket, az itt dolgozókat és az itt élőket egyaránt.

A "Fogd meg a kezem!" című országos pályázatra Krizsánné Gabi, a szakmai igazgatóhelyettesünk hívta fel a figyelmemet, hogy szerinte ide írhatnék, hiszen nem csak szakmabeliek írásait várták. Nem tartottam jó ötletnek, hogy egy országos szintű pályázaton részt vegyek, és meglepődtem, hogy különdíjjal jutalmaztak. Kicsit filozofikus volt az írásom, mert kitértem arra, hogy a szegénység mindenkinek mást jelent, és hogy szegény gazdagok is vannak.

Annak viszont nagyon örülök, hogy a riportalanyom történetét mások is megismerhették, és mindenki elgondolkozhatott azon, hogy bár néha lehet rossz lapokat kapunk a sorstól, de egy rossz osztást is lehet jól megjátszani.

A munka és a család jól összehangolható
Kriszti két kisfiával

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Zsiros Erna

Szóljon hozzá a fórumon!: A mi különleges különdíjasunk 2. rész