2009. dec. 23., szerda, 08.47.45 CET
Bródy Imre egyike a 20. század első felében tevékenykedő és alkotó kiváló magyar tudós generáció tagjainak. Ezen tudós generáció (többen közülük Nobel-díjat is kaptak) világraszóló felfedezéseivel és találmányaival maradandó nyomot hagyott az emberiség arculatán. A méltán sokat emlegetett Bay Zoltán fizikus mellett Bródy Imre is Békés megye, pontosabban Gyula város szülötte volt.
A neves feltaláló 1891. december 23-án látta meg a napvilágot, egy jómódú polgári család gyermekeként, Bródy Adolf sikeres ügyvéd fiaként. Bródy Imre közeli rokona volt a neves írónak, Bródy Sándornak. Tanulmányait a gyulai zsidó elemiben végezte (tanítója a szintén rokon Bródy Samu volt), majd az Aradi Állami Főgimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Egyetem matematika-természettan szakos hallgatója volt. 1918-ban doktori címet szerzett, és egy év polgári iskolai tanárkodás után a Műegyetem tanársegédje lett. A zavaros politikai viszonyok is segítettek abban, hogy 1920-ban elhagyja az országot, és Németországban bővítse ismereteit. Három éven keresztül dolgozott a göttingeni egyetemen Max Born, későbbi Nobel-díjas fizikus tanársegédjeként. Ez alatt hét tanulmánya jelent meg, a négy legfontosabbat Bornnal közösen írta. Sikerei ellenére visszatért Magyarországra, és az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumának munkatársa, majd vezető kutatója lett.

A neves feltaláló 1891. december 23-án látta meg a napvilágot Gyulán, egy jómódú polgári család gyermekeként, Bródy Adolf sikeres ügyvéd fiaként.
Bródy Imre nevét a kriptonlámpa feltalálása tette világhírűvé. Munkatársaival 1931-ben szabadalmaztatták a rendkívüli felfedezést. A kriptonégőt az 1936-os Budapesti Ipari Vásáron mutatták be. Ez volt a vásár egyik szenzációja. Még abban az évben az Egyesült Izzó felépítette és üzembe helyezte a világ első kriptongyárát Ajkán.. Az ajkai gyár 1937-ben kezdte meg a kriptonizzó ipari volumenű termelését, így az a külföldi piacon is megjelent.
A kriptonlámpa felfedezése Bródy munkásságának nagy és látványos eredménye, de foglalkozott a rácsdinamikával, az izzószálak hosszúságának és súlyának hatásával, a volfrámporok lerakódásával, a vasdrótok üveghez illeszthetőségével, a különféle lámpatípusok élettartamával, az izzólámpák ingadozó feszültség melletti égésével is.
Sikeres pályáját a második világháború, majd a zsidókkal szembeni kirekesztő intézkedések törték meg. Bár munkahelye mentesítést szerzett számára, családjától nem akart elszakadni, így önként vállalta a deportálást. 1944 decemberében, a németországi Mühlhausenben, születésnapja előtt (20-án) hunyt el erőszakos halállal. A Békés Megyei Levéltárban megtalálhatóak és kutathatóak Bródy Imre élete fontos állomásainak dokumentumai, melyek Gyulához kötődnek.
Forrás: Kereskényi Miklósné (Békés Megyei Levéltár)