2009. dec. 7., hétfő, 18.30.55 CET
Adni jó – erről szólt a napokban a térség legrangosabb eseménye, a Hunyadi Gála jótékonysági bál Mezőkovácsházán, a művelődési központban. A házigazda az „Alapítvány a Mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumért és Szakközépiskoláért” hivatalos nevet viseli.
A középiskola nem egy tanulója alapítványi forintok segítségével jut el osztálykirándulásra, kap támogatást a tandíjhoz, étkezéshez; a legkiválóbbak elismerésére pedig díjakat alapítottak. Mindehhez jelentős mértékben járul hozzá bevételeivel a jótékonysági rendezvény; sorrendben a tizenkettediket tartottuk a múlt hét végén, november 28-án Mezőkovácsházán, a művelődési házban. Az est fővédnöke Domokos László, Békés Megye Képviselő-testületének elnöke, aki részt vett a gálán.
Reneszánsz udvari fogadásban volt részük a gálára érkezőknek, akiket az elegánsan terített asztalok mellett, a nagyteremben Berka Róbert, a kuratórium elnöke köszöntött. Az alapítványhoz beérkező adományoknak, valamint az adó 1%-os felajánlásoknak köszönhetően az eltelt esztendők alatt 1500 tanuló részesült mintegy 8 millió forint támogatásban. A Hunyadi Gála és Bál alkalmából összegyűlt közel 250.000 Ft felajánlást a rászoruló gyermekek étkeztetését és mindennapi életkörülményeinek javítását szolgálja. A nagylelkű támogatást köszönjük a Zengő Ipari és Kereskedelmi Kft.-nek, a Pannonfedern Kft.-nek, valamint Szikszai Lászlónak – mondta. Az alapítvány támogatói segítik a dél-békési kistérségben tanuló középiskolások nyelvvizsga-, és ECDL-bizonyítványhoz jutását, kulturális, tanulmányi és sport versenyekre való felkészülését, tanulmányi kirándulások támogatását, amelyek lehetővé teszik Békés megye, Magyarország és Erdély értékeinek megismerését.

Képünk előterében Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatója, és Domokos László, Békés Megye Képviselő-testületének elnöke
A megnyitót Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a megyei fenntartású Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatója tartotta. Bevezetőben szólt arról, hogy a Hunyadi mára komplex minőségi szolgáltatást, versenyképes tudást nyújtó intézmény. A „Hunyadi, a tudás vára” az egyén számára innovatív tudásközvetítést, egészségtudatosságot, környezetvédelmet, kreatív művészetoktatást, rekreációs bázist, közösségi teret, összefogást, karitatív szolgálatot jelent. A valódi értékekről, az igazi kincsről szólt az igazgató, megindító egyszerűséggel, Móra Ferencet citálva. „Úgy érzem, ehhez az estéhez egy szép, egyszerű történet illik – mondta. – Olyan, mint például Móra Ferencé, aki magával vitt felnőtt életébe rengeteg szépséget, tisztaságot, jóságot és szeretetet hajdani gyerekvilágából. Ugye, emlékeznek még a Kincskereső kisködmönre, A kis bicebócára, no meg arra, hogyan tanult meg írni-olvasni? Hallgassák csak az írót!” S felidézte a malomszoba befagyott ablaküvegére karcolt „kincs” szóban a fordított „S” betű történetét. „Felnőttként, pedagógusként, és szülőként is szívemből remélem, marad utánunk csak akár egy betű, egy jókor kimondott bátorító szó, intelem, segítő cselekedet – és akkor már megérte. Ezért vagyunk itt ma este is” – mondta.
Domokos László pohárköszöntőjében úgy fogalmazott: mindazok, akik eljöttek, egy sikeres iskola diákjainak segítésére jöttünk itt össze. A Szent-Györgyi Albert-idézet igazsága, miszerint „Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája” itt bizakodásra ad reményt.
Az esten az intézmény DUMA’Színházának társulata Körhinta címmel adott gálaműsort, melyről „Ébren álmodók – avagy hetven perc varázslat” címmel olvashatnak ugyanitt, a Békés Megye Online-on.
Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza
Fotó: Szabó Ákos