2010. szept. 6., hétfő, 08.54.17
A Békés Megyei Jókai Színház 2010/2011-es évadában év végéig repertoáron tartja, Plautus: A hetvenkedő című komédiáját, Nemcsák Károllyal, Márton Andrással és Tege Antallal a főbb szerepekben. Jegyek már csak a szeptember 10-i bemutató előadásra válthatók.
Ez az egyik legismertebb római vígjáték, melyet még a XXI. században is játszanak. A hetvenkedő alakja, melyet később a comedia dell' arte is átvesz Capitano-ként, innen eredeztethető. Ahogyan a mesékben, mítoszokban, úgy a színházban is kialakult az igazságérzet igénye az emberekben, szerettek volna legalább a képzeletben, vagy a színpadon igazságot tenni az őket ért sérelmekért.

Komáromi Anett és Nemcsák Károly a Hetvenkedő című komédiában
Kialakítottak egy karaktert, akin úgymond elverhették a port, akit megleckéztethettek, s ezen nevetni lehetett, megszabadulva az előadás idejére a feszültségektől, örülni a boldog végnek, a mérleg kiegyenlítődésének, ha ezt a hétköznapi életükben nem is mindig tudták elérni. Megtette az ügyes szolga, akivel együtt érezhetett mindenki. Később ugyanez a karakter lesz főhős az olasz reneszánsz vígjátékokban, Goldonitól Moliére-ig.
A római korból ránk maradt komédia számtalan feldolgozást ért meg története során, a békéscsabai bemutató is a nevetés és az elgondolkodtató pillanatok elegyét ígéri a nézőknek Réczei Tamás, a burleszk elemeivel bőkezűen bánó rendezésében. Az előadás vendégművészeiként Nemcsák Károlyt és Márton Andrást láthatja a Békés megyei közönség.

Vendégművészként Márton Andrást is láthatja a közönség
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, szkv
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: A hetvenkedő című komédia a Jókai színház nagyszínpadán