2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

A Gyulai Várfürdő története I.

2010. szept. 1., szerda, 14.32.00

 

1941-re az Almásy-birtok örököseinek adóssága annyira felhalmozódott, hogy felajánlották megvásárlásra a városnak a várat, illetve a kastélyt a parkkal.

A grófi család és a képviselő-testület a hajdúszoboszlóihoz hasonló gyógyfürdő létesítését tervezték, bár a város pénzhiány miatt nem tudta megvenni a birtokot.

A park melletti szántóföld területén 1942-től vásárolhattak üdülőtelkeket az Almásy családtól. Ugyanebben az évben egy részvénytársaság is alakult, mely megkezdte a fúrásokat. A háború miatt azonban a munkát félbeszakították. Súlyos problémát jelentett a fúrók szakértelmének hiánya is, ezzel magyarázható, hogy 1948-ra csak percenként 30 liter 29şC-os vizet adó kutat csöveztek le. A kút mellé egy kis medencét építettek, amelyet Abaházi bácsi bütyökáztatójánk neveztek, majd ezt kiegészítették egy úszómedencével.

A gyulai starndfürdő az 1960-as években

A gyulai starndfürdő az 1960-as években

 

1957-ben a Városi Tanács újabb fúrás indítását határozta el. A fúrás megkezdéséhez 3 millió Ft-ra volt szükség. Ebből 363 ezer Ft-ot társadalmi összefogással teremtettek elő, a költségekhez jelentős mértékben járult hozzá a város és az állam is. Minden társasági rendezvényből befolyt összeg 5-25%-át a fürdőfejlesztési alapba kellett befizetni, és fürdőépítési jegyeket is lehetett vásárolni. A jegyeket a gyulaiak téglajegyeknek nevezték, később fürdőbelépőre válthatták őket. A fúrást 1958 májusában kezdték el korszerű szovjet olajfúró berendezésekkel. A termálvíz szeptember 17-én tört fel. Ez a kút percenként 500 liter 72şC-os vizet ad. A fürdő vize alkáli-hidrogánkarbonátos-kloridos gyógyvíz, melyet magas ásványianyag-tartalma színez barnává. A vizet mozgásszervi megbetegedések, baleseti sérülések, idegbántalmak, gyomorpanaszok és nőgyógyászati betegségek kezelésére használják. A következő évben, 1959-ben meg is nyitották a fürdőt.

A fénykép a Békés Megyei Levéltár fotótárában található

A Várfürdő a nevét pályázaton nyerte

A fürdő nevének megválasztására pályázatot írtak ki, a zsűri tetszését leginkább a 2. Sz. Általános Iskola tanulóinak a javaslata, a Várfürdő nyerte el. 1960-ra átadtak egy újabb strandmedencét, amelyhez csúszda is tartozott, a következő évben pedig három gyermekmedencét, valamint két gyógymedencét.

Forrás: Gombkötő Erzsébet (Békés Megyei Levéltár)

21.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu