2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
A Független Egyesület karácsonya
2010. jan. 11., hétfő, 08.55.38 CET
A Független Egyesület karácsonya

A Független Egyesület decemberi hónapja az ünnepekről szólt. Ellátottaikkal együtt a karácsonyi ünnepekre készültek. Programjaikat a Békés Megyei Önkormányzat támogatja.

A Független Egyesület december hónapban több alkalommal tartott kreatív csoportot, ahol ellátottaik díszeket készítettek, mind az intézmény, mind pedig önmaguk részére. A készülődés alkalmával is nagy hangsúlyt fektettek érzéseik, emlékeik átbeszélésére, feldolgozására. Meglepően tapasztalták, hogy az ellátásaikat igénybevevők szívesebben vettek részt csoportfoglalkozásokon decemberben, mint az év többi hónapjában. December 23-án az intézményben is megünneplésre került a karácsony.

 

A kreatív csoporton kívül a szokásos filmklubot is megtartották, de természetesen az egyéni konzultáció is a megszokottak szerint zajlott.

 

2009. második félévében az egyesület önkéntes képzést indított, ahol szociális munkás hallgatók ismerkedhettek meg a szenvedélybetegek részére biztosított alapszolgáltatásaikkal. Az alacsonyküszöbű ellátásuk keretein belül működő megkereső munkákba (utcai megkereső tevékenység és bulisegély) aktívan besegítenek. Ennek köszönhetően párhuzamosan több helyen tudják biztosítani szolgáltatásaikat.

 

Az utcai megkereső tevékenység célja a „rejtőzködő" - segítő intézménnyel kapcsolatot nem tartó droghasználó egyénekkel, csoportokkal, közösségekkel történő - kapcsolatfelvétel. Ezen kívül szóbeli vagy írásos edukáció (a droghasználat vagy a szexuális magatartások veszélyeiről és ezek megelőzéseiről), információnyújtás, óvszeradás, tűcsere-program.

 

Önkéntes programok a Független Egyesület szervezésében



A bulisegély lényege a biztonságosabb droghasználat (safer drug use), biztonságosabb szex (safer sex), biztonságosabb táncolás (safer dancing), személyesen, illetve szóróanyagok által végzett felvilágosítása. A program célja, hogy objektív és hiteles információkat közvetítsenek a legális és az illegális kábítószerek használatával kapcsolatban. Az aktív szerhasználókkal kapcsolatban, pedig igyekeznek minél jobban mérsékelni a szerfogyasztás okozta fizikai, pszichés és szociális ártalmakat.

 

A pályázaton nyert összegből tevékenységeiket megfelelő módon és környezetben tudják biztosítani ellátottaik számára, valamint önkénteseiknek, dolgozóiknak megfelelő körülményeket biztosíthatnak.

 

 

Forrás: Független Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

                                                

Szóljon hozzá a fórumon!: A Független Egyesület karácsonya

 

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu