
A Független Egyesület 2009-ben a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával számos programot hajtott végre. 2010. januárjában arra vállalkoztak, hogy röviden bemutatják nekünk dolgozóikat.

A Független Egyesület 2009-ben a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával számos programot hajtott végre. 2010. januárjában arra vállalkoztak, hogy röviden bemutatják nekünk dolgozóikat.
Az egyesület Gyulai telephelyén 7 fő szociális munkatárs, valamint 1 fő gazdasági ügyintéző dolgozik, Zsadányban pedig 2 fő közösségi gondozó végzi a feladatokat. A „Gyu-Szi" Szenvedélybetegek Nappali intézményében 2 fő szociális segítő dolgozik, akik közül 1 fő szociális munkás és 1 fő szociális gondozó-ápoló végzettséggel rendelkezik.
A szenvedélybetegek közösségi ellátásában (Sarkad és kistérségében, valamint Gyula városában) 4 fő munkatárs van, akik végzettségük szerint szociális munkás, diplomás ápoló, valamint szociális gondozó-ápolói képzettségűek. Alacsonyküszöbű ellátásuk 3 fő szociális munkással működik. Az intézményvezető mindhárom szolgáltatás szakmai feladatainak irányítását végzi.
A szakmai vezetést egyesületük elnöke, Dr. Fleischmann Enikő, és a két alelnök Zsigmond Aranka és Pál Ilona vállalta fel.
Dr. Fleischmann Enikő: A Független Egyesület Szenvedélybetegek Közösségi ellátásainak orvos konzultánsa. Pszichiáter, Pszichoterapeuta, családterapeuta, ambulanciavezető, főorvos 1992-2000. márciusáig a gyulai kórház neuro-pszichiátriai osztályán dolgozott, majd az orosházi pszichiátriai gondozóban 2002. végéig. 2003. januárjától a gyulai drogambulancia szakorvosa, 2003. júliustól megbízott ambulanciavezetőként dolgozik. 1998-ban pszichiátria szakvizsgát tett, 1999-2002 között a VIKOTE szervezésében kognitiv és viselkedésterápiás képzésen vett részt, majd 2003-ban pszichoterápeuta szakvizsgát tett. 2004-ben metadon tanfolyamon vett részt.
Pál Ilona: szociális munkás, szociálpolitikus, családterapeuta 1982-től 1993-ig pszichiátriai szakápoló a helyi pszichiátriai osztályon. 2002-2004-ig a Pszichológiai Tanácsadóban szociális munkás. 2004-től a Pándy Kálmán Megyei Kórház Drogambulanciáján dolgozik. Család-, gyermek és ifjúságvédelemre szakosodott 1999-ben. ASI tanfolyam elvégzése 2004.
2006 szeptemberétől jelenleg is tartó családterápiás képzésben vesz részt. Folyamatosan ellát tereptanári feladatokat.
Zsigmond Aranka: egyesületi alelnök, diplomás ápoló, vezető asszisztens, addiktológiai konzultáns, 1988-tól-2000-ig pszichiátriai szakápoló a helyi pszichiátria osztályon, 2000-től az addiktológia főnővére, 2002-től a drogambulancia vezető asszisztense. ASI tanfolyam elvégzése 2002-ben, Metadon tanfolyam elvégzése 2004-ben. 2001-ben ETI által akkreditált mentálhigienes továbbképzésen volt előadó addiktológiai ápolás témakörben, prevenciós előadások tartása, főiskolai hallgatók tereptanára.
A szakmai vezetőség tagjai: Pál Ilona, Dr. Fleischmann Enikő, Zsigmond Aranka
Főállású munkatársak:
Labos Rita: szociális munkás, jelenleg kisebbségpolitika mesterképzés hallgatója. 2007. májusától az egyesület által működtetett szenvedélybetegek közösségi ellátásának koordinátora, 2008. februárjától a „Gyu-Szi" Szenvedélybetegek Nappali intézményének vezetője. Korábban utcai szociális munkásként dolgozott hajléktalan ellátásban. Prevenciós programok előadója, főiskolai hallgatók tereptanára.
Székács István: szociális munkás, 2007. májusától dolgozik az egyesületnél. Gyula városában működő szenvedélybetegek nappali ellátásának terápiás munkatársa, valamint alacsonyküszöbű szolgáltatásuk konzultánsa
Brachna Bernadett: szociális munkás, 2008. februártól az egyesület által fenntartott Szenvedélybetegek közösségi ellátásának szociális segítője, működő Bulisegély szolgáltatásuk tagja.
Rácz Barbara: szociális ápoló és gondozó, 2007. januárjától a Sarkad kistérségben működő szenvedélybetegek közösségi ellátásának gondozója
Bariné Kiss Annamária: diplomás ápoló, 2007. májusától Sarkad kistérségben működő szenvedélybetegek közösségi ellátásának gondozója.
Ficzere Jánosné: szociális ápoló és gondozó, 2007. januárjától a Gyula városában működő szenvedélybetegek közösségi ellátásának gondozója
Negru Stella: szociális munkás, 2008. augusztusától dolgozik az Egyesület által fenntartott „Gyu-Szi" Szenvedélybetegek Nappali intézményében, mint szociális segítő
Az egyesület tagjai
Emenet Miklós: szociális ápoló és gondozó, az Egyesület szenvedélybetegek nappali ellátásának dolgozója 2009. januárjától.
Farkas Natália: szociális munkás, 2009-ben kezdte munkáját az alacsonyküszöbű szolgáltatásuk szociális segítőjeként.
Fazekas Éva: szociális munkás, 2009. december 15-től dolgozik az Egyesület alacsonyküszöbű ellátásában, mint szociális segítő.
Az egyesület köszöni a dolgozóik rendületlen munkáját és a Békés Megyei Önkormányzat támogatását!
Forrás: Független Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Független Egyesület