Békés megye hírek

A finálé előtt

A finálé előtt

Gyorsan elrepült az a több mint fél év a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ ápoló-gondozó otthonában, amit készülődéssel töltöttünk az Angyalok szárnyalása elnevezésű jótékonysági gálaműsorunkra.

2011. november 16-án, a tolerancia nemzetközi világnapján, a békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán teljesen más előadóművészek is fognak állni, mint akiket eddig a nagyközönség megszokott és ismert. Az intézményünkben élő sérült fiatalok többféle művészeti ágban tehetségesek, mi, akik itt dolgozunk, ezt jól tudjuk. Reméljük, ezen a bizonyos szerdai napon mindenki rájuk fog csodálkozni, hiszen nagyon színvonalas műsorszámokat sikerült a résztvevő művészek segítségével összeállítani.

Ezúttal szeretnénk minden közreműködőnek megköszönni áldozatos munkájukat, amellyel profi szintre emelték a mi szárnyalásunkat. Ezeknek a rendkívül elfoglalt embereknek az idejükből van a legkevesebb, mégis rendszeresen kijártak hozzánk a napi kötelezettségeik és munkájuk mellett. Sőt ezen kívül készségesen rendelkezésemre álltak azokra a beszélgetésekre, amelyek alapján megszületettek ezek az írások, így számunkra maradandó, kézzel fogható nyomai maradnak annak, hogy igen, ezt mi tényleg véghez vittük.

Kedves riportalanyaim! A cikkek megszületésének rövid ideje alatt nagyszerű embereket ismertem meg személyetekben. Ha nincs ez a lehetőség számomra, valószínűleg soha nem ismerkedem meg Veletek. Minden beszélgetés feltöltött és elgondolkodtatott, ezek megszínesítették a rohanó hétköznapokat, sokszor még este is vittem tovább magamban a beszélgetések fonalát.

Mlinár Pál táncpedagógusunknak rövid időn belül elhittem, hogy még én is tudok táncolni. Eleinte szorongtam az elrontott tánclépések miatt, aztán később megjött az az életérzés, amiről beszéltél nekem, hogy a tánc azért született, hogy mindenki jól érezze magát általa. Úgy érzem, hogy ez mindannyiunknak sikerült is. A közönség valóban csak annyit tud, hogy kiket fog látni, de azt nem tudja, hogy milyen műsort fognak megnézni. Úgy gondolom, hogy ez nagy meglepetést fog okozni. Emlékszem, amikor azt magyaráztad nekünk, hogy vannak olyanok a tánccsoportunkban, akik nem mindig pontosan kacsolják össze a lépéseket, de látszik rajtuk, hogy mennyire akarják. Számomra az utolsó próbák során már olyan szép volt az, ahogyan együtt táncoltunk, hogy többször meg is hatódtam közben. Most ismét a szavaiddal élek záró gondolatként: "Előre, előre, lássuk mi lesz belőle!"

Fehér Tímea színésznő növelte a bizalmunkat azzal, hogy a dicséretébe belefoglalta azt, hogy szerinte a produkció már készen van, csak az hiányzik hozzá, hogy a térben, a nagyszínpadon meg tudjuk magunkat mutatni. Már csak egy nap, egészen pontosan néhány óra választ el attól bennünket, hogy itt álljunk. Elkezdtük magunkban a visszaszámlálást, bízzunk abban, hogy nem okozunk Neked csalódást, visszavárunk, hogy újabb közös színészi játékra legyen lehetősünk.

Szente Éva, aki nagyon sok gyermek Évi tündére, abban erősített meg minket, hogy igazán gördülékenyen megy az a műsorrészlet is, amelyben a szivárvány hét színébe burkolva szerepelnek lakóink. Én is úgy láttam, hogy minden instrukciód eljutott a gyerekekhez, és ha majd erről az álomról énekelsz, talán mindenkinek a saját álmai, vágyai jutnak az eszébe, és az, hogy soha ne adja fel őket, mint ahogy Dorothy sem tette az Óz, a nagy varázslóban.

Berta János, Jimmy bohóc, te nagyon sokoldalú, kreatív előadóművész vagy, jó volt Veled filozofálni az élet nagy kérdéseiről. Örülnénk, ha rövid időn belül megvalósítanád a nevetőiskoládat, és ígérem, mi lelkes tanítványaid leszünk. Tudom, nem könnyű mindig nevetni, és nevettetni, de remélem, kiválóra vizsgázunk majd nálad.
Tomi nevében is köszönöm, hogy partnered lehet egy ilyen rendkívül szórakoztató, de legalább ugyanilyen nehéz műfajban. Meséltem rólad a fiaimnak és nagyon várunk, hogy hozzánk is el gyere majd szülinapi zsúrozni. Ugye eljössz?

Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművésznők, már több éve tartjátok a kapcsolatot a fiatalokkal, ez úton is megköszönjük Nektek a Csepp a tengerben társulat létrejöttét, hiszen a ti általatok inspirált beszélgetések hívták életre a megszületését. Krisztina, te vagy a rendezője ennek a nagyszabású eseménynek. Anett, a te műsorvezetésed nélkül pedig színtelenebb lenne ez az esemény. Ezáltal a többéves együttműködésetek is köszönöm, és azt, ahogy az emberek figyelmét felhívjátok erre a fontos eseményre, hiszen ebben a tengerben minden csepp nagyon számít.

Szilágyi Mihály, aki itt nálunk mindenki Szilágyi Misije, a karácsonyi műsorok szédületes iramot diktáló zenésze. Nálunk ez az ünnep elképzelhetetlen a fantasztikus hangulatú diszkói nélkül. Azt mondtad, nagyon sok változást láttál már az intézményben az eltelt évtizedek során, mi pedig azt a változatlanságot látjuk rajtad, hogy mindig számíthatunk Rád. A következő húsz év is ilyen gyorsan elrepül majd!

Gulyás Attila és Vadász Gábor színművészek, nagyon örülök, hogy követtétek kolléganőiteket hozzánk, és annak, hogy jól éreztétek magatokat nálunk. Kollégáim nevében is írom, hogy reméljük, nem ez az utolsó közös munkánk, és lesz még alkalmunk az együttműködésre. Azt mondtátok, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, és abból, amennyiből ti gazdálkodni tudtok, a maximumot fordítottátok ránk. Nem mindenki adott volna interjút ebédszünetben, és még arra is volt energiátok, hogy fotózkodjunk az íráshoz, az újabb színházi próba előtti pár percben.

Csepregi András, a mi Bandink, mert csak így emlegetünk ám magunk között, amikor lefényképeztelek, és visszanéztem a fotót, hűen tükrözte a valóságot, és bárki megnézi, látni fogja, hogy Te mennyire jó ember vagy. Ezt nem tudom másképpen megfogalmazni, de mindenki érteni fogja, mire gondolok. Több gondolat ide felesleges, hiszen a szavak csupán árnyékai lennének annak, amit ki szeretnék fejezni.

Liszi Melinda, amit a színházi próbán láttam Tőled, az varázslatos volt, még meg is könnyeztem. Úgy gondolom sikerül majd a közönségnek is ezt átadni. Áhítat - valahogy ezt éreztem - és gyerekkori emlékek, amelyekre visszagondoltam közben. Én személy szerint többször meg tudnám hallgatni, mint ahányszor ez a dal elhangzik majd. Jó, hogy még szeretnél eljönni hozzánk, mert szívesen hallgatnánk máskor is!

Most már visszaszámolunk, és hamarosan a közönség előtt állunk, egy ilyen nagyszabású jótékonysági műsorral. Kedves kis ajándékokkal készültek a fiatalok, már csak arra várnak szépen becsomagolva, hogy valaki boldogan megtalálja őket a nézőtéren. Mindenkinek jut majd, hiszen hónapokon át készültek, több száz darab... A ruhák is, amelyekben fellépünk, szépen kimosva, kivasalva várják azt, hogy még szebbé tegyék az est látványvilágát.

A háttérmunkálatok nagyon fontosak az est sikeréhez
A kulisszák mögötti készülődés

Azt kérdezte, egyik ismerősöm, ez egy táncest lesz? És akkor elkezdtem sorolni mi mindent láthat, és csak ámuldozott. Úgy gondolom, amikor legördül a függöny, kavarognak majd az újonnan szerzett élénk benyomások a nézőkben, talán pontosan fel sem tudják idézni minden apró mozdulatát. De épp ez a lényeg, hogy az igazán fontos dolgokra nem az ész emlékezik, hanem a szív, és az is csak annyit tud, hogy akkor és ott boldog volt.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Deim Krisztina

Szóljon hozzá a fórumon!: A finálé előtt