2010. júl. 14., szerda, 19.18.49
A Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága szervezésében nyílt meg szerdán a Munkácsy Mihály Múzeumban Zsögödi Nagy Imre (1893-1976) festőművész tárlata. A "fénnyel festő művész" olajfestményeit, akvarelljeit, tus képeit, grafikáit és fametszeteit, illetve az azok egy részét bemutató tárlat 2010. szeptember 12-ig látható a múzeum Tégla Termében.
A nagy érdeklődéssel kísért megnyitón a múzeumot fenntartó Békés Megyei Önkormányzat nevében Balogh József térségi tanácsnok, házigazdaként dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Csíkszeredát Ráduly Róbert Kálmán polgármester képviselte a tárlatmegnyitón, aki az erdélyi város üzenetét és üdvözletét hozta Békéscsabára. A kiállítással kapcsolatos szakmai bevezetőt Gyarmati Zsolt a Csíki Székely Múzeum igazgatója tartott, a tárlatot Szabó András főmuzeológus, a kiállítás kurátora nyitotta meg.

A Zsögödi Nagy Imre kiállítás ünnepélyes megnyitója
„Magyarországon nem ismerik rangjához mérten Zsögödi Nagy Imre művészetét, ezt az űrt próbálja kitölteni ez a vándorkiállítás, amely ezennel tizenhatodik stációjához érkezett és a magyar-magyar kulturális párbeszéd és értékcsere része." - mondta el beszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. - „Nincs a Székelyföldön még egy ilyen művész, aki ekkora értéket hagyott volna a közösségre, amelyből származott." - hangsúlyozta. "A Zsögödi előnév sem nemesi származást jelent, hanem a szülőfölddel és népével való lelki egységet."

A székelyföldi mester életműve a csíki székelység, az erdélyi magyarság XX. századához tartozik - fogalmazta meg Csíkszereda polgármestere
„A Kárpát-medencei magyarság felé szeretnénk eljuttatni művészetünk legjelentősebb lenyomatát, házhoz vinni értékeinket." - emelte ki Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. „Minden atyámfia nevében köszönöm, ha segítenek abban, hogy a mi Nagy Imrénket jobban megismerjék Magyarországon is."

A kiállítást kimagasló érdeklődés kísérte
"A csíki sajátos fényviszonyokat használta ki, az ottani társadalmi közeget örökítette meg - soha nem véletlenszerűen, mindig céltudatosan alkotott" - jellemezte a festőóriás művészetét Szabó András muzeológus, a Zsögödi Nagy Imre hagyaték kurátora, aki végül megnyitotta a kiállítást. "A művész állandó témája volt Csík és Zsögöd, mindössze 4 olyan képe van, amely nem azt a közeget örökítette meg. Nagy Imre életművében, amit a kiállítás is törekszik illusztrálni, a technikai és műfaji építkezés fokozatossága figyelhető meg, a ceruza- és tusrajzokat rézkarcok, fametszetek követték, majd az alaknélküli tájképek, végül a többalakos kompozíciók."

A kiállítást Szabó András a Nagy Imre-hagyaték kurátora nyitotta meg
Elhangzott az is, hogy a Magyar Örökség-díjas művész ötvenkét éven át alkotott, műveiből keveset adott el, s élete végén, amit tudott, visszavásárolt, hogy lehetőség szerint minden alkotása közgyűjteménybe kerülhessen. Köz- és részleges magángyűjteményi hagyatéka, amely a vázlatokat és a kész műveket egyaránt tartalmazza, csaknem hétezer darabból áll. Művei olyan jelentős múzeumokban is megtalálhatók, mint a velencei és nürnbergi városi múzeum, vagy a londoni Királyi Képtár. A leggazdagabb anyag természetesen a Csíki Székely Múzeumban van, szám szerint 6547 alkotás.

Zsögödi Nagy Imre hagyatéka csaknem hétezer darabból áll, a Munkácsy Múzeumban 53 alkotás tekinthető meg
Zsögödi Nagy Imre életműve a szülőhely iránti szeretete és ragaszkodása különleges erőt és töltetet ad művészetének, melynek szellemi nagyságrendje ezúttal itt, Békéscsabán, többszáz kilométerre Zsögödtől, 2010-ben is azt üzeni, hogy ezek az igazi értékeink.

"Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Egyetlen szó, egy tájszó se maradjon kint." - Kányádi Sándor: Noé bárkája felé, Bartus Gyula előadásában
A tárlatot Bartus Gyula színművész előadása színesítette: értő tolmácsolásában két Kányádi verset hallgathatott meg a megnyitó közönsége.
A gazdag életmű reprezentatív alkotásait felvonultató kiállítás, melyet kísérő foglalkozások tesznek még élményszerűbbé, szeptember 12-ig látogatható a Munkácsy Múzeum Tégla Termében. Tekintse meg Ön is!
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, Sz. Kovács Viktória
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: A "fénnyel festő" Zsögödi Nagy Imre kiállítása a Munkácsy Múzeumban