Békés megye hírek

A Békés Megyei Levéltár adatbázisai a Magyar Levéltári Portálon

A Békés Megyei Levéltár adatbázisai a Magyar Levéltári Portálon
A Magyar Levéltári Portál, a magyar levéltárak közös honlapja 2009-ben indult el. A portálon az önkormányzati levéltárak adatbázisai egy helyen, közös keresési lehetőséggel használhatók. A Békés Megyei Levéltárban folyó munkát a több adatbázis is reprezentálja a levéltári portálon.

A Békés Megyei Levéltár adatbázisai közül a levéltár Fond- és állagjegyzéke, a megyei kataszteri térképek, az MSZMP Békés Megyei Bizottság pártbizottsági és végrehajtó bizottsági ülései, valamint a levéltár kiadványai kerültek fel e közös felületre.

A Fond- és állag jegyzék a levéltár kutatás legfontosabb segédlete, ez alapján lehet tájékozódni a levéltár által őrzött iratanyagban. A levéltári iratanyag fondokra tagolódik, a Fond- és állagjegyzék az egyes fondok és állagok címét, jelzetét, terjedelmét és évkörét tartalmazza.

Az MDP, MSZMP vezető testületei üléseinek jegyzőkönyvei öt levéltár anyagából kerültek fel a közös portálra. A Békés Megyei Levéltár, a Budapest Főváros Levéltára, a Heves Megyei Levéltár, a Nógrád Megyei Levéltár, valamint Somogy Megyei Levéltár által őrzött, digitalizált párttestületi jegyzőkönyvek napirendi pontjaiban lehet keresni. A jegyzőkönyvek nyilvános oldalait PDF formátumban lehet megtekinteni, azok az oldalak, ahol személyes adatok találhatók kizárásra kerültek, ezeket engedéllyel a levéltárakban lehet kutatni.

 

 

A kataszteri térképek esetében úgynevezett georeferált térképek kerültek fel a közös honlapra.

 A levéltári kiadványok, így a Békés Megyei Levéltár kiadványainak zöme is teljes szöveggel felkerültek a honlapra kereshető formában.

 

A kataszteri térképek esetében úgynevezett georeferált térképek kerültek fel a közös honlapra. Az egyes térképszelvényeket digitalizálták majd ezeket a digitalizált szelvényeket összerakták megyék szerint. Jelenleg Békés, Fejér, Győr, Moson, Nógrád, Somogy, Sopron, Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém megye kataszteri térképei böngészhetők a honlapon.

A levéltári kiadványok, így a Békés Megyei Levéltár kiadványainak zöme is teljes szöveggel felkerültek a honlapra kereshető formában. Akár az összes fent lévő levéltári kiadványban is kereshetünk egyszerre, de a közös kereső használatával az összes adatbázisban is indíthatunk keresést.

A Magyar Levéltári Portál elérhető közvetlenül a www.archivportal.hu címen, valamint a Békés Megyei Levéltár honlapjáról (www.bekes-archiv.hu) is, a Magyar Levéltári Portál linkre kattintva.

 

Forrás: Sáfár Gyula (Békés Megyei Levéltár)

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: A Békés Megyei Levéltár adatbázisai a Magyar Levéltári Portálon