Anya- és Gyermekvédő Intézetet állítottak fel, melynek nagy szerepe volt a csecsemőhalandóság csökkentésében. Befejezték az 1899 óta működő Magyar Királyi Gyermekvédő Menhely új épületét. Átadták a gyermekelmebeteg pavilont, majd megkezdte működését a Gyermekvédelmi Központ. Emellett két rendelőt alakítottak ki: a fül-orr-gégészetit és a fogászatit.

Az 1920-as évek elejére a vármegye képtelenné vált az intézmény fenntartására, így hosszas tárgyalások után a kórház 1924-ben az állam kezébe került.

Az 1920-as évek elejére a vármegye képtelenné vált az intézmény fenntartására, így hosszas tárgyalások után a kórház 1924-ben az állam kezébe került.

 A személyzet a korabeli szokásoknak megfelelően a kórházban lakott. Az igazgató hetente ellenőrizte az ápolónők megjelenését. A kendő alól nem látszódhatott ki a hajuk, a ruhájuknak a bokájukig kellett érnie. Az ápolók két műszakban dolgoztak, reggel 6 órától este 8 óráig, illetve este 8 órától reggel 6 óráig. Egy héten fél nap kimenő illette meg őket. A betegek ellátása mellett továbbra is a nővérek feladata volt a takarítás. Az 1930-as évek elejére akkora textilkészlettel rendelkezett a kórház, hogy a lepedőket hetente ötször, hatszor válthatták, a fehérneműből még ekkor is csak hetente háromszor tudtak tisztát adni a betegeknek. A szülések csaknem egyharmada rendellenesen folyt le, a szülő nők többségét szülés közben hozták be a kórházba, általában szalmával megrakott szekéren. A Gyulai Önkéntes Mentőegyesületet 1928-ban szervezték meg, amelynek fűthető mentőautója tűzoltókat és egy orvost szállított. Egész nap készenlétben álltak, de telefonösszeköttetést csak nappal tudtak biztosítani számukra a kezdeti időkben.

1942-ben átadták a több mint tízéves múlttal rendelkező Ápolónőképző új épületét. A II. világháború végén a kórházat a szovjet hadsereg használta, a többi beteget a Gyermekvédő Menhelyen, illetve néhány szomszédos épületben kezelték. Az elmegyógyászat az üresen maradt Almássy-kastélyban kapott helyet. A kórház raktárkészletét a németek és a szovjetek is el akarták hurcolni, ezt a kórház dolgozói csak fortélyos cselekkel tudták megakadályozni. A háború az ellátottakat is megviselte, a nélkülözések miatt sok fiatal elembeteg hunyt el.

 A Gyulai Önkéntes Mentőegyesületet 1928-ban szervezték meg, amelynek fűthető mentőautója tűzoltókat és egy orvost szállított

A II. világháború utáni ínséges időkben a kórház egészségügyi és műszaki dolgozói maguk gondoskodtak élelemről és fűtőanyagról: megművelték a gazdátlanul hagyott 400 holdnyi grófi birtokot, illetve a környező erdőkből hoztak fát. A Vöröskereszt az ápolónői tanfolyamot a háború után újjászervezte. Az ápolónők utcai ruhája is egységes, divatos fazonú volt, a vöröskeresztes jelvényt mindig viselték. A munkaidőt 8 órára csökkentették. Az Ápolónőképző a Vöröskereszttől az állam kezébe került. A kórházba az apácák helyett a frissen végzett ápolókat vették fel. A szakiskola hallgatói számára ingyenesen biztosították a tankönyveket, az étkezést és a diákotthoni szállást. 1948-ban megalakult az országos mentőszolgálat. Általánossá vált a penicillin használata, amely jelentős változást hozott a gyógyításban. Korszerűsítették a kórház fűtési endszerét: megszüntették a kályhafűtést, a kórtermekben központi fűtést alakítottak ki. A II. világháború okozta károk kijavítása után a kórház lassú fejlődésnek indult.

Forrás: Gombkötő Erzsébet (Békés Megyei Levéltár)