Békés megye vezető hírek

Szép összegből újítják a Bay iskolát Gyulán

Szép összegből újítják a Bay iskolát Gyulán

Régóta esedékes lenne a fejlesztés a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézményében, melyre most 48 millió forintból kerül sor.

Bár rendelkezik modern számítógépekkel, könyvtárral és sportolási lehetőségekkel, a Bay Zoltán Általános Iskola központi épületét korábban nem újították fel. Vagyis régóta várat magára a fejlesztés. Ezt most pályázati forrásokból, 48 millió forintból megvalósítják – adta hírül a beol.hu.

Az iskola 1895-ben épült és mindvégig oktatási intézményként működött. Rekonstrukciójáról a augusztus 7-én tartottak sajtóeseményt, melyen Teleki-Szávai Krisztina, Gyulai Tankerületi Központ igazgatója tájékoztatta az egybegyűlteket.


Modernebb és kellemesebb körülmények várják hamarosan a tanulókat

Modernebb és kellemesebb körülmények várják hamarosan a tanulókat

Dr.Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy a munkálatok június 11-én kezdődtek el. Ennek során helyrehozzák a vizes falrészeket, 203 méter hosszan szigetelik a külső, határoló, illetve a belső falakat. Falszárító vakolatot raktak a baloldali épületszárnyra és az utcafrontra néző tantermekre, az aljzatbeton is szigetelve lett – tudatta a beol.hu.

Az iskolában nyelvi labort alakítanak ki, a folyosók padlóburkolatát kicserélik 95 négyzetméteren. 80 lámpa és 25 nyílászáró cseréje valósul meg.

Megtörténik az elektromos felújítás, valamint 1200 négyzetméteren a belső festés is.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a választókerület oktatási és nevelési intézményei az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében 10.442 milliárd forint támogatási összeget kapnak, s az ebből megvalósuló beruházások 2020 végéig befejeződnek - adta hírül a beol.hu.

B.A.