Békés megye vezető hírek

Munkácsy Mihály gyulai kötődésű grafikáit is láthatják a Kohán Képtárban

Munkácsy Mihály gyulai kötődésű grafikáit is láthatják a Kohán Képtárban

Az időszakos tárlat március közepéig tekinthető meg.

Többek között Munkácsy Mihály műveit is bemutatja az az időszakos kiállítás, amelyet a Kohán Képtárban (Gyula, Béke sgt. 35.) tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlat – Munkácsy művei mellett – elődei és a kortársai közül az Erkel Ferenc Múzeum és az egykori Városi Képtár gyűjteményeiből a XVII-XIX. század ismeretlen és kevéssé ismert mesterinek képeiből nyújt át egy válogatott anyagot. A XVII-XVIII. század zömmel ismeretlen művészeinek mitologikus- és tájképei mellett a XIX. század alkotói portrékkal képviseltetik magukat.

A Gyulai Hírlapnak dr. Németh Csaba muzeológus, a tárlat kurátora elmondta, a válogatásban Munkácsy öt grafikáját láthatjuk, amelyet a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumtól kapott kölcsön a képtár. Munkácsy 1862-63-ban készült alkotásai ifjúkori gyulai életéhez kötődnek: az egyiken nagybátyja portréját, egy másikon a család egyik ismerősét, Szulimán Ákostarcképét láthatjuk. A nagyrészt németalföldi, illetve osztrák festők munkáit bemutató gyűjteményben azonban felismerhetünk más neves alkotókat, láthatjuk például az 1848-49-es szabadságharcos csataképeiről ismert Than Mór képeit is.

Az időszakos tárlat március közepéig tekinthető meg.

Forrás: gyulaihirlap.hu, fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs