Békés megye vezető hírek

Közösségi térré alakulhat a kötegyáni „nagykocsma”

Közösségi térré alakulhat a kötegyáni „nagykocsma”

Ikonikus ingatlanból válhat közösségi tér a Békés megyei Kötegyánban. A helyiek által nagykocsmaként ismert, központi épület átalakításához a település pályázatot nyújtott be.

A Magyar Falu Program keretében közösségi teret alakítanának ki a helyiek által csak nagykocsmaként emlegetett, központban levő épületből – adta hírül a beol.hu.

A település 30 millió forintos támogatás reményében adott be pályázatot, melyből az önkormányzat magát a házat is megvenné, mert az jelenleg nem az övé.

Dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia polgármester elmondta, a beruházással a fiatalokat is szeretnék Kötegyánban tartani, s kialakítani benne egy olyan helyet, ahol találkozókat, rendezvényeket tarthatnának, s kitűnő társaságok jöhetnének össze – írta meg a beol.hu.

Renoválásra készülnek Kötegyánban

Renoválásra készülnek Kötegyánban



Ha a pályázat sikeres lesz, a termet, a konyhát, az egykori pultként szolgáló részt is helyrehoznák, s mivel az épületnek nagy udvara van, parkolóhelyeket is létesítenének.

Ez már csak azért is lényeges, mert a nagykocsma épülete közelében piactér és művelődési ház is van, s ezek mellett nincs megfelelő hely a parkolásra – tudatta a beol.hu.

B.A.