Békés megye vezető hírek

Komoly fejlesztéseknek örültek a kétegyháziak

Komoly fejlesztéseknek örültek a kétegyháziak

Új fejlesztések valósultak meg a Békés megyei Kétegyházán a Magyar Falu Program keretében. Többek között kialakították a polgármesteri hivatal villámvédelmét.

Két elvégzett fejlesztést adtak át Kétegyházán november 30-án, a Két Magyar Falu Program keretében.

A településen 20 millió forintból modernizáltak két szolgálati lakást, s 5 millió forintból megoldották a polgármesteri hivatal villámvédelmét is. A támogatás vissza nem térítendő – írta meg a behir.hu.

Komoly fejlesztéseknek örültek a kétegyháziak

Komoly fejlesztéseknek örültek a kétegyháziak

Az épület villámvédelme azért volt szükséges, mert az elmúlt időszakban nem egyszer fordult elő villámcsapás, s ilyenkor napokra megbénult a hivatal működése.

Hivatalosan csak most adták át a szükséges engedélyek miatt a már tavasszal korszerűsített szolgálati lakásokat. A lakásokban közfeladatot ellátó személyek élnek majd, a szintén tavasszal átadott rendőrörs dolgozója, illetve a helyi fogorvosnő – mindketten máshonnan érkeztek Kétegyházára – árulta el dr. Rákócziné Tripon Emese polgármester.

A lakásokban teljesen felújíttatták a villamoshálózatot, modernizálták a fűtést, padlóburkolatot, valamint külső és belső nyílászárókat cseréltek – írta meg a behir.hu.

Fotó: Békés Megye Hírei - híradó

B.A.