Békés megye vezető hírek

Kátyúzás zajlik Mezőberényben

Kátyúzás zajlik Mezőberényben

Hamarosan rendbehozzák a település belterületi útjait. Mezőberényben elkezdődött az önkormányzati tulajdonú utak kátyúmentesítése.

Kezdetét vette a kátyúk kijavítása szinte minden, önkormányzati tulajdonban levő úton Mezőberényben. Siklósi István polgármester elmondta: a munkálatok során csaknem 50 köbméternyi anyag kerül a szakaszokra, s közel 10 millió forintot költenek az utak rendbetételére, melyet a város önkormányzata fizet – adta hírül a beol.hu.


A városatya megjegyezte: jelentős a kátyúzás azért is, mert ha véget ér, Mezőberény a saját kátyúzógépével fogja kezelni a kséőbb kialakuló hibákat. Lesznek persze olyan kátyúzási feladatok is, amelyeket külsős vállalkozók végeznek majd el, de abban bíznak, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek megoldást jelentenek majd a jövőben – írta meg a beol.hu.

A kátyúzási munka egyébként jól halad, a javítások egy része már kész, míg a többi folyamatban van. A teljes beruházást a tervek szerint június végéig fejezik be. Siklósi István egyébként azt is elmondta, lehetséges, hogy a kerékpárutak kátyómentesítését is meg tudják majd oldani – tudatta a beol.hu.

Fotó: beol.hu

B.A.