Békés megye vezető hírek

Hunya nem lesz többé zsáktelepülés

Hunya nem lesz többé zsáktelepülés

Közel 3 kilométeres útszakaszt újítanak fel Hunya település határában Békés megyében, amely kiemelt fontosságúnak számít. Ezzel a falut már nem lehet zsáktelepülésnek hívni.

Csaknem 3 kilométeres, kiemelten fontos szakaszt újítanak fel Békés megyében, Hunya határában. Ha a munkálatok befejeződnek, a falu többé nem lesz zsáktelepülés, a teherforgalom pedig mérséklődni fog a most létező – és egyetlen – bekötőúton.

Mint azt Hegedűs Roland polgármester elmondta, a 4641-es számú, Mezőberény és Szarvas közötti összekötő út felújítása megkezdődött az endrődi úti kereszteződéstől a Rákóczi útig. A munkálatokat szükségességéről már évekkel ezelőtt voltak egyeztetések, de csak most foghattak bele a kivitelezésbe – adta hírül a beol.hu.

Megújul a rossz állapotban levő út Hunyánál

Megújul a rossz állapotban levő út Hunyánál

Az út szinte már járhatatlan lett, ami a falusiak számára nem kevés problémát okozott. A polgármester hosszas egyeztetéseket folytatott Dankó Béla országgyűlési képviselővel, s ennek eredményeképpen az útszakaszt felújítják. Bíznak abban is, hogy a jövőben a Mezőberény és Szarvas közötti utat is meg lehet majd újítani, mely a Magyar Közút kezelésébe tartozik – tudatta a beol.hu.

A közlekedésbiztonság szintén jobbá válik a munkálatoknak köszönhetően, hiszen idősek és fiatalok számára egyaránt kockázattal járt a rossz úton kerékpárral közlekedni, különösen kamionok mellett haladva. A felújítás várhatóan október végére készül el – adta hírül a beol.hu.

Fotó: Imre György

B.A.