Békés megye - Kéz-láb-száj betegség jelentkezett a gyerekek körében
Főként a bölcsődékben, óvodákban és általános iskolákban terjed Békés megyében a nemrég megjelent kéz-láb-száj betegség. Ritkábban, de idősebbeknél is előfordul.
Kéz-láb-száj betegség jelent meg Békés megyében a gyermekek körében. A betegség elsősorban a kéz-, a láb- és a száj fájdalmát okozza, lázzal, torokfájással, a bőrön vörös foltok, hólyagok jelentkezésével jár. Utóbbiak a szájban is megjelenhetnek és fekélyessé válhatnak – tudatta a beol.hu.
Dr. Márki Andrea békéscsabai gyermekorvos elmondta, hogy a foltok a talpon, a tenyéren, a karon, a lábszáron is kialakulhatnak. A kéz-láb-száj betegség legfőképpen az ezekből szivárgó váladékkal, nyállal terjedhet – enterovírus okozza a fertőzést.
Sok gyermeket érint a kéz-láb-száj betegség
Ennek eredményeképpen a betegség tüneti kezelését lehet megoldani. Lényeges, hogy a gyermekek igyanak elég folyadékot, ugyanis ha nem teszik, könnyen kiszáradhatnak.
Amennyiben szükséges, láz- és fájdalomcsillapítót érdemes szedni, de hasznos a nyálkahártya-regeneráló, illetve az antihisztamin is. A betegség gyógyulási ideje 7-10 nap – írta meg a beol.hu.
B.A.