Békés megye vezető hírek

A látogatók miatt pusztultak el állatok Pósteleken?

A látogatók miatt pusztultak el állatok Pósteleken?

Több állattól voltak kénytelenek megválni a közelmúltban a pósteleki állatsimogatóban, azok ugyanis furcsa körülmények között elpusztultak – ehhez valószínűleg a látogatóknak is közük van.

Kecske, birka és ló is elpusztult a közelmúltban Pósteleken, az állatsimogatóban. Előfordulhat, hogy a látogatók közül egyesek nem megfelelő táplálékot adtak az állatoknak, ugyanis még a legrégebben ott élő szamár is elhullott – tudta meg a beol.hu.

Vozár Márton, az állatsimogatót üzemeltető Pósteleki Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta, hogy sorban több állat is kimúlt az utóbbi időben, legutóbb egy ló, amelyik teljesen felfúvódott. Elmondta, hogy az állatok stresszben élnek, mivel érzik, hogy társaikkal baj történt. Még ki is kísérték a tetemet szállító kocsit.


Vozár Márton ügyvezető szerint emberi rosszindulat lehet az elpusztulások hátterében

Vozár Márton ügyvezető szerint emberi rosszindulat lehet az elpusztulások hátterében

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy ki van téve tábla, melyen látható, milyen élelmiszereket szabad adni az állatoknak – konyhai hulladékkal, így kenyér- és péksüteményfélékkel, saláta- és káposztafélékkel nem szabad kínálni őket. Nem emésztik meg a párizsit, a sült burgonyát, a rántott húst sem – írta meg a beol.hu.

A dámvadaknak gyümölcsöt nem szabad adni, zöldségfélékből pedig csak olyasmit, amely megtalálható a természetben is – a káposzta, karfiol, saláta vagy a spenót nem tartozik ezek közé. Tujával, tiszafával is tilos az állatokat etetni, hiába zöldek – ők ilyesmit nem fogyasztanak – adta hírül a beol.hu.

Az ügyvezető kiemelte, hogy az elpusztult állatok egészségesek voltak, ezért sajnos kénytelenek emberi rosszindulatot sejteni a megszaporodott halálesetek mögött.

Fotó: I.Gy.

B.A.