2010. márc. 30., kedd, 10.33.51
Hatmillió forintot különített el a csökkenő központi juttatások miatt a londoni olimpiára egyre nehezebb körülmények között készülő sportolók rendkívüli támogatására a Békés Megyei Közgyűlés. Az egy-egy milliós szponzorálásban részesülő Böczögő Dorina tornásszal és Kiss Gergely birkózóval már olvashatták interjúnkat, ezúttal pedig megyénk harmadik pekingi olimpikonját, Máté Gábort értük utol. A Csabai Atléták Sportegyesület diszkoszvetője jelenleg az Alabama állambeli Mobile-ban edz, legközelebb bő másfél hónap múlva jön haza, ám Skype-on elmesélte, addig is hogyan telnek a napjai - és persze azt is, hogyan készül a 2012-es évre.
Mire használod fel a kapott támogatást?
Máté Gábor: Arra például, hogy az edzőm ki tudjon jönni Amerikába, és a felkészülést közösen tudjuk folytatni. Ezen kívül a felszerelések megvételére, az itteni edzőtáboroztatás költségeire fordítom, és ha marad még belőle, akkor otthoni táborokra, esetleg versenyre utazásra.
Egy külső szemlélő számára még távolinak tűnik 2012, de egy versenysportoló nyilván másként éli ezt meg. Mennyire tekinthető már intenzívnek a készülésed?
M.G.: Mivel éppen egy évvel ezelőtt szakadt el a jobb bicepszem, elég óvatosan kezdtem az idei felkészülést. Azonban hála Istennek a rehabilitációs személyzettől, illetve az edzőmtől kaptam megfelelő utasításokat arra, hogyan kellene folytatni, és ennek köszönhetően két hete már dobálással is töltöm az időmet az edzéseken. Szóval a felkészülés abban a stádiumában van most, ahol körülbelül lennie kell, és mindezt úgy szeretném beállítani, hogy 2012-ben jöjjön ki a legjobb eredmény - és bízom benne, hogy az olimpia lesz az a verseny, ahol ez megszületik. Addig bő két esztendő hátravan, a munka viszont már most is gőzerővel folyik, hiszen minden év egymásra épül, nem lehet csupán egy évben, nagyon gyorsan, nagyon keményen felkészülni, mert akkor nem lenne meg az alapja, és végül nem lenne eredménye. Fokozatosan kell építkezni - én már húsz éve építgetem ezt, és remélem, hogy a rutin, a sok feláldozott óra meghozza majd mindennek a gyümölcsét Londonban.

"Nem lehet csupán egy évben, nagyon gyorsan, nagyon keményen felkészülni"
Milyen eredménnyel lennél elégedett 2012-ben?
M.G.: A legelső lépcsőfok, amire összpontosítok, az az, hogy ki kell jutni az olimpiára, hiszen senkinek nincs még kvalifikációja, azt csak 2011. január 1-jétől lehet megszerezni. Ezután pedig igyekszem minél jobb eredményeket elérni nemzetközi szinten. Londonban mindenféleképpen a legjobb nyolc közé szeretnék jutni, a döntőben pedig már nagyon sok minden függ attól, éppen milyen lelki és pszichés állapotban van a versenyző, tehát arra is készülök, hogy minél nyugodtabban, minél tudatosabban tudjak odakerülni, és hogy ott pedig magabiztos versenyzéssel jó teljesítményt nyújtsak. Perpillanat nem tudok konkrét eredményt mondani, mert az sok mindentől függ: például az időjárástól, vagy attól, milyen új versenyzők bukkannak fel az utolsó pillanatban. Ami biztos, hogy szeretnék javítani az eddigi olimpiai helyezéseimen, amik közül eddig a tizenegyedik volt a legjobb.

"Londonban mindenféleképpen a legjobb nyolc közé szeretnék jutni"
Milyen versenyen vettél részt utoljára?
M.G.: Legutóbb a stuttgarti atlétikai Világdöntőn versenyeztem, 2008 szeptemberében. Erre minden számnak a világon legjobb nyolc sportolóját hívták meg, és én az ötödik helyen végeztem, ami kellő önbizalmat adott ahhoz, hogy folytassam a felkészülést. Azonban tavaly, karrierem során először, megsérültem, és a hosszadalmas rehabilitációs procedúra mellett még a különböző szervezetektől is elég sok rúgást kaptam. A sérülés miatt különböző anyagi támogatások nem jutottak el hozzám, esetleg megvonódtak vagy csökkentek. A felkészülést azonban csak teljes értékű munkaként lehet és van értelme csinálni, ezért is örülök és esik nagyon jól, hogy a megye nemcsak az olimpia évében, hanem már előtte is támogatja a sportolókat, mert ez nekem is plusz erőt és energiát biztosít.
Mi lesz a következő megmérettetés?
M.G.: Április végétől május elejéig a diszkoszvető olimpiai bajnok számára rendeznek egy dobósorozatot Kaliforniában, elég jó körülmények között. Ezen lesz legalább öt-hat verseny, és ide szeretnék bekerülni, úgyhogy erre is fel tudom majd használni a megye támogatását: repülőjegyekre, szállásra, étkezésre, utazásra.

"A felkészülést csak teljes értékű munkaként lehet és van értelme csinálni"
Hogy érzed magad az Egyesült Államokban?
M.G.: Nagyon jól. Egy helyi erősítőteremhez csatlakoztam, ahol engedik a különböző olimpiai súlyemelési formákat, a szakítást, a felvételt, a guggolást. A súlyemelő terem éjjel-nappal nyitva, így rendesen készülhetek. Emellett készítettem magamnak egy saját pályát is: megkerestem több embert, és végül kaptam egy hatalmas területet, ahova már csak egy kört kellett öntenem, és ott most minden nap tudok diszkoszt vetni.
Mikor jössz haza legközelebb?
M.G.: Május közepére-végére szól a repülőjegyem, de ezen alakíthatok még annak függvényében, milyen nemzetközi versenyekre kapok meghívást. Úgy tervezem, három-négy hónapra érkezem, addig Magyarországon fogok edzeni. Idén az augusztus elejei, barcelonai Európa-bajnokság a legfontosabb verseny, és az a célom, hogy addigra minél jobb állapotban legyek, és ismét a nemzetközi élvonalba kerüljek. Rá egy-két hétre pedig magyar bajnokság, amelyen szeretném visszahódítani a bajnoki címet, amit 2006-2007-ben már kiérdemeltem.
Kapcsolódó cikkeink:
A londoni cél: döntőbe jutni - beszélgetés Böczögő Dorinával
A mindennapi élet is a versenyre való felkészülés része - beszélgetés Kiss Gergellyel
Lónai Hajnalka: ''Elsősorban gerendán és talajon számítanak rám''
Márton Anita: ''A júliusi EB az elsődleges cél''
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Máté Gábor: "A munka már most is gőzerővel folyik"