2010. júl. 16., péntek, 15.22.52
Farkas Zoltánt választotta új elnökévé július 16-i soron kívüli ülésén a Békés megyei közgyűlés, ugyanis a testület korábbi vezetője, Domokos László az Állami Számvevőszék elnöki tisztségére történő kinevezése miatt július 4-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról. Az új vezető, a megyegyűlés eddigi alelnöke az októberi önkormányzati választásokig irányítja a testület munkáját. Ezt követően a közgyűlés alelnökének személyéről voksoltak, melynek eredményeképpen Tolnai Pétert választották meg a testület helyettes vezetőjévé.
Az ülést megelőzően Domokos László korábbi megyei elnök, az Állami Számvevőszék elnöke köszönt el a képviselőktől. Beszédében hangsúlyozta: - Nem köszönök el Békés megyétől. Itt születtem, gyökereim ide kötnek, csak a megyei közgyűlés elnöki tisztségétől búcsúzom. - Ezután visszatekintett az elmúlt négy év történéseire, melyről elmondta, hogy Békés megyét visszatették a térképre és olyan élhető megyét alakítottak ki, amellyel a jövőben számolni kell. Az Állami Számvevőszék elnöke ugyanakkor leszögezte: - Munkám során az egyik kiemelt alapelv, hogy mindig azt keresem, ami közös, és a jó ügy érdekében összeköti az embereket. - Majd hozzátette: mindig az építkezést tartja fontosnak, nem a rombolást. Véleménye szerint ellenséges szélben is kiálltak a megye érdekeiért.

Az ülés előtt Domokos László korábbi megyei elnök köszönt el a képviselőktől
Domokos László képviselői helyére a FIDESZ-KDNP területi listájának tizennegyedik helyezettje, Kozsuch Kornél képviselő lépett, aki a képviselői eskü letétele után megbízólevelét is átvehette.
Ezt követően a megyei közgyűlés új elnökét választotta meg a grémium titkos szavazással. Mint kiderült, a Környezetgazdálkodási, Turisztikai és Ügyrendi Bizottság egyetlen jelöltként Farkas Zoltán eddigi alelnököt javasolta az új elnöki tisztségre, akit a voksoláson 26 érvényes igen és 8 érvénytelen szavazattal megválasztott a testület új elnökének.

Domokos László: "Békés megyében születtem, ide kötnek a gyökereim"
Farkas Zoltán az eskütétel után javaslatot tett az alelnök személyére: Tolnai Pétert jelölte meg, aki eddig megyei képviselősége mellett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi, Vallásügyi és Ifjúsági Bizottság elnöke, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottság tagja volt. Ezt követően szintén titkos szavazásra került sor, melynek eredményeképpen a testület 25 érvényes igen szavazattal és 8 érvénytelen szavazattal választotta meg Tolnai Pétert a grémium új alelnökévé, aki ezzel egyidejűleg a bizottsági tagságairól is lemondott. Ezért az említett nemzeti és etnikai ügyekkel is foglalkozó grémium elnökének az ügyrendi bizottság javaslata alapján Turóczy András képviselőt, míg a közbeszerzési bizottság tagjának Izsó Gábor képviselőt választották meg, mindkét esetben 28 igen egyhangú szavazattal. A szavazási procedúra befejezésével az ülés napirendi pontjai kerültek megtárgyalásra.

Az elnök és az alelnök személyéről titkos szavazással döntött a testület
A június 18-án Dél-Békést sújtó, orkán erejű széllel és jégesővel járó vihar a Békés Megyei Önkormányzat Mezőhegyesen található, kötelező feladatot ellátó ingatlanjaiban is súlyos károkat okozott. A pusztítás a Pándy Kálmán kórház fekvőbeteg-részlegét, illetve a Harruckern János Közoktatási Intézmény két létesítményét érte: az ablak- és egyéb üvegfelületek nagy része betört, sérültek a homlokzatvakolatok, a külső hőszigetelés egy része, a homlokzati feliratok, a nyílászáró szerkezetek és a homlokzati felületek festése, továbbá kisebb darabokon megrongálódtak az épületek pala- és cserépfedései is. Az elsődlegesek mellett ráadásul másodlagos károk is keletkeztek, hiszen a sérült tetőfedéseken és ablakfelületeken keresztül az épületek belső terébe jutott a csapadék, ami miatt így falfestések mentek tönkre, felpúposodott a parketta. A helyreállítás tervezett összköltsége kicsivel meghaladja a 9 millió forintot, és ezt a megyei önkormányzat saját erejéből - részben - nem tudja biztosítani. A képviselő-testület ezért döntött arról, hogy vis maior támogatási kérelmet nyújt be az önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium felé. Mivel az épületek biztosítva voltak, ezért a teljes kárösszeg 85 százalékát lehet támogatásként igényelni, a biztosítás pedig 9,6 százalékban fedezi a költségeket, így az önkormányzatnak 5,4 százalékos saját erőt, azaz mintegy 480 ezer forintot kellene biztosítani a helyreállításhoz.

A soron kívüli ülésen Farkas Zoltán választották megyei elnöknek
Céljaik megvalósításához a múlt hónapban több civil szervezet is kérte a megyei önkormányzat anyagi segítségét. Mivel tevékenységük jól illeszkedik mind a megyei marketingstratégiához, sportkoncepcióhoz és civil stratégiához, mind a megyei önkormányzat feladatellátásához, ezért a testület jóváhagyta ötvenegy civil szervezet összesen 8 millió 621 ezer forinttal való támogatását, melyet a Domokos László és Farkas Zoltán számára törvényesen járó, ám az akkori elnök és alelnök által fel nem vett jutalmakból fedeznek.

Farkas Zoltán Tolnai Pétert javasolta alelnöknek, a testület 26 igen szavazattal választotta meg
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T., G.E.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Farkas Zoltánt választották a megyei közgyűlés elnökévé