2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Együttműködők szigete - konferencia a vallásról és az egyházakról
2010. jún. 9., szerda, 16.57.30
Felekezetek találkozója

A vallás és az egyházak témakörét körbejáró találkozóval búcsúzott a nyári szünet előtt Békéscsabán a megyei önkormányzat érdekvédelmi konferenciasorozata. A Békésben gyülekezettel rendelkező felekezetek elöljáróinak június 9-i előadásait az egyházi középiskoláknak már a nyári szünetre készülő tanulói is meghallgatták. 

Volt, aki egyháza történetét, más a címben is foglalt megyénkhez köthető, példaképül, választott személy életrajzát ismertette, és akadt olyan is, aki inkább csak kötetlenül beszélt arról, miket tart a 21. században szem előtt egy-egy gyülekezet. Egy azonban közös volt a Békés megyében jelen lévő felekezeteknek és felekezetekről szóló június 9-i Békéscsabán tartott konferencia egyházi vendégeiben: mindannyian szerették volna megmutatni magukat, pontosabban egyházaikat, hogy - adysan mondva - „látva lássanak". Hiszen a „Békés megye - a vallásbéke megyéje. Példaképek a jelenkor számára: Tildy Zoltán - Apor Vilmos - Tessedik Sámuel" című találkozó célja is az volt, hogy a megyénkben egymással hagyományosan jó viszonyt ápoló felekezetek további párbeszédet tudjanak folytatni, másrészt hogy tevékenységükről a közönség soraiban ülő, esetlegesen más vallású megjelentek is többet tudjanak meg, hiszen a vallás máig központi szerepet tölt be sokak életében, a hit sokak cselekedeteinek, mindennapjainak fontos mozgatórugója. A kezdeményezéssel szorosan összekapcsolható, hogy a szervező Békés Megyei Önkormányzat évek óta támogatja a megye területén gyülekezettel rendelkező egyházakat. 

Kalinik atya, a Magyarországi Román Ortodox Püspökség egyházi tanácsosa, Balázsi László, a Magyarországi Unitárius Egyház mb. püspöke Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke

A Magyarországi Unitárius Egyház lelkészhiánnyal küzd

A Jókai színház nézőterén a megyében található egyházi középiskolákból közel nyolcvan tanuló is helyet foglalt, akik bár már bizonyára minden idegszálukkal a közelgő nyári szünetre koncentrálnak, és egyébként is a 45 perces tanórákhoz szokhattak, az ennél hosszabb szekciók alatt is fegyelmezetten viselkedtek. A református, evangélikus, katolikus, román ortodox és unitárius egyházi elöljárók prezentációiból kiderült, hogy a felekezetek célja azonos: azaz a hívek lelkiszolgálatának ellátása, a bajba jutottak segítése, a közösségek összetartása. Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyéspüspök elmondta, egyházmegyéjük húsz év híján ezer esztendeje végzi ez irányú tevékenységét, Balázsi László mb. püspök pedig megemlítette az unitárius szolgálat ellátásának nehézségeit is, ami elsődlegesen a lelkészek alacsony számával magyarázható. Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke pedig érzékletes példával élt, amikor hazánk vallási életét jellemezte: „A gyülekezetek az együttműködők szigete az együtt nem működők tengerében. És ha ezek a kis szigetek együttműködnek, aközben a korábban együtt nem működők is bevonódnak a közösség életébe."

Domokos László, Békés Megye Közgyűlésének elnöke és Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök

Kiss-Rigó László egyházmegyéjének történetét ismertette

A rendezvény házigazdája, Domokos László egyúttal értékelte is a januárban debütált és most nyári szünetre vonuló konferenciasorozatot. A megyei elnök elmondta, a megoldások közös keresését, az érdekvédelem koordinációját felkaroló találkozókon a társadalmat leginkább foglalkoztató helyzeteket igyekeztek értelmezni, segíteni próbáltak a kérdések közti eligazodásban. - Békés megye pedig értette, elfogadta a segítő szándékot - összegzett.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

Fotó: Martin Gábor

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Együttműködők szigete - konferencia a vallásról és az egyházakról

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu