
Karácsony Sándor Gyulai vízjátékok című filmje nyerte el a Békés megyei, a szarvasi és a gyulai önkormányzat által felajánlott egymillió forintos fődíjat azon a versenyen, amelynek a célja 1-2 percben népszerűsíteni egy-egy várost.

Karácsony Sándor Gyulai vízjátékok című filmje nyerte el a Békés megyei, a szarvasi és a gyulai önkormányzat által felajánlott egymillió forintos fődíjat azon a versenyen, amelynek a célja 1-2 percben népszerűsíteni egy-egy várost.
A szombat esti szarvasi díjkiosztóról szóló tájékoztatójában Bolyáki Adrián, a verseny szervezője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a mai kor egyik leghatásosabb üzenetközvetítő eszközévé vált az internet és a különböző videomegosztók.
Mint írta, a filmes, televíziós szakmának változtatásra van szüksége ahhoz, hogy alkotásaik a világhálón is népszerűek legyenek. Ehhez meg kell tanulni 1-2 percben elmesélni azokat a témákat, amelyekre a hagyományos televíziózásban még 5-8, vagy akár 25 perc jutott. A szervező szerint az új műfaj elsajátítása a mai felgyorsult digitális és interaktív világban elengedhetetlen.

Egymillió forintot ért a Gyulát népszerűsítő film
A versenyzőknek maximum kétperces, Békés megyét, Szarvast, illetve Gyulát bemutató, az Interneten közzétehető, szabadon választatott műfajú filmet kellett készíteniük.
Az eredményhirdetés a szombat esti programmal nem zárult le, mert a különdíjat az a versenyző kapja, akinek filmjét a legtöbben nézik meg szeptember 30-ig a YouTube-on.
Forrás: beol.hu
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Egymilliós fődíj a Gyulát népszerűsítő videóért
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
Békés Megye Turizmus Online: turizmus.bekesmegye.com
Békés Megye Turizmus Linkajánló: turizmuslink.bekesmegye.com