2008. márc. 11., kedd, 15.54.38 CET
Domokos László kezdeményezésére újabb egyeztetés kezdődött az M44 ügyében Aradon.
Az elnök január végén az Arad-Békés Megyei Vegyes Bizottság ülésén vetette fel, hogy a tervezett 44-es út folytatódjon tovább Gyulától a Nagyvárad-Arad kiemelt útig. Erre azután került sor, hogy Lezsák Sándor vezetésével Lakitelken megalakult az M44-es munkacsoport, mely azt a célt tűzte ki, hogy elősegítse az út mielőbbi megépítését. Domokos László Arad megye elnökét, Iosif Matulát is meghívta az M44-es munkacsoportba.
A román fél fogadókésznek mutatkozott az ügy további egyeztetésére, ezért 2008. február 13-án délelőtt megbeszélést szerveztek szakértők bevonásával Aradra. Domokos László meghívta az egyeztetésre Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét is. Magyar részről Szilágyi András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt vezérigazgató-helyettese, román részről Iosif Matula, az Arad Megyei Tanács elnöke, valamint Ioan Malita, a Regionális Nemzeti Közutak Igazgatósága igazgatója vettek részt. Az egyeztetésbe bekapcsolódott Békéscsaba képviseletében Hanó Miklós is, hiszen közös cél az út mielőbbi megépítése.
Arad és Békés megye egyaránt érdekelt abban, hogy az M44-es út Aradig tartson A találkozón a magyar és a román fél is megegyezett abban, hogy mindannyian érdekeltek, hogy az út elkészüljön, ezért közösen lépnek fel ennek érdekében és elosztották a munkát. Abban is megállapodtak, hogy néhány héten belül a magyar és román tervezésért felelős szakemberek újból leülnek Aradon egyeztetni, hogy tárgyalásokat folytassanak a nyomvonal kijelölése ügyében. Iosif Matula is tevékenyen bekapcsolódott a munkálatokba, román részről ő koordinálja az út építését. Számukra is fontos, hogy az M44 kapcsolódjon román oldalon Aradig.
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
ÚJABB LÉPÉS AZ M44 FELÉ
Békés megye online: bekesmegye.com