2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Menyházi emlék
2009. jún. 25., csütörtök, 10.49.24

Jókedvvel indult útjára a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ Gyermekvédelmi Intézményegységének 30 nebulója a romániai Menyházára.

Az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek, közösen román gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekekkel részesei lehettek egy egyhetes menyházi tábornak a Romániai Gyermekvédelmi Központ "Kreatív Interkulturális Fesztiváljának" keretein belül. Várakozással teli izgatottságban érkeztek meg a menyházai gyermektáborba, mely egész hétre biztosította szállásukat. Már a megérkezést követő délután megkezdődtek a műhelymunkák, mind a tánc-, a képző- és gasztronómiai részterületeken. A fiataloknak két és fél napjuk volt arra, hogy felkészüljenek a fesztivál napjára, amikor is számot adtak a táborban végzett műhelymunkájukról. A képzőművészeti, valamint a gasztronómiai csoport munkáit kiállították, míg a táncosok bemutatták a delegáció tagjai előtt a műsorukat, sőt még egy közös tánccal is kedveskedtek a megjelent vendégeknek. A szabadidőt nagy túrázásokkal töltötték, hiszen a táj csodálatos látnivalói, hatalmas hegyei nem maradhattak meghódíthatatlanul a gyermekek előtt.

Az egy hét nagyon gyorsan eltelt. A visszaút mindenki számára szomorú volt, hiszen komoly barátságok születtek a két ország gyermekvédelmi gondoskodásában nevelkedő gyermekei között.

a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ Gyermekvédelmi Intézményegységének gyermekei a Menyházi táborban
Ilyen volt a táborban a játszótér, melyen sok időt töltöttek a gyerekek

a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ Gyermekvédelmi Intézményegységének gyermekei a Menyházi táborban
Lehet, hogy hihetetlen, de ezt mi alkottuk...

a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ Gyermekvédelmi Intézményegységének gyermekei a Menyházi táborban
Ott voltunk fent!

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Gyermekvédelmi Intézményegysége

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu