2008. márc. 11., kedd, 15.24.08 CET
A 44-es út Aradig történő vezetését vetette fel Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke az Arad-Békés Megyei Vegyes Bizottság ülésén. Erre azután került sor, hogy Lakitelken megalakult az M44-es munkacsoport.
Az M44-es út végpontja Arad lehetne, ezért Domokos László a Vegyes Bizottság ülésén felvetette, hogy az út folytatódjon tovább Gyulától a Nagyvárad-Arad kiemelt útig. Ehhez kérte Arad megye támogatását és egy ad-hoc bizottság felállítását javasolta.
Domokos László meghívta Arad megye elnökét, hogy vegyen részt az M44 akciócsoport munkájában.
Közös programokban gondolkodik Békés és Arad megye
Az M44 meghosszabbítása az egyik közös pont Arad megye elnöke – Iosif Matula – nagyon jónak tartja a kezdeményezést és támogatásáról biztosította az elnököt és Békés megyét.
A Vegyes Bizottság második ülésén elfogadták a Szervezeti és Működési Szabályzatot és a 2008-as év munkaprogramját is. Az ülésen szó volt az albizottságokba bevont szakmai szervezetekről és a 2007-20013 Magyarország-Románia Területi Együttműködési Programról, valamint arról is, hogy a két megye milyen közös projektekben tud részt venni.
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
M44-es út Gyula és Arad között
Békés megye online: bekesmegye.com