2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Közös programokban gondolkodik Békés és Arad megye. Az M44 meghosszabbítása az első közös pont.
2008. ápr. 7., hétfő, 14.09.40
Határon átnyúló közös programok lehetőségeiről egyeztettek a Békés-Arad Vegyes bizottság albizottságainak első közös ülésén Aradon 2008. február 14-én. Az M44 meghosszabbítása az első közös pont.



A február közepén megrendezett találkozón szó volt az M44-es út kapcsolódási lehetőségeiről román oldalon, melyről február 13-án egyeztetett Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Szilágyi András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt vezérigazgató-helyettese, román részről pedig Iosif Matula, az Arad Megyei Tanács elnöke, valamint Ioan Malita, a Regionális Nemzeti Közutak Igazgatósága igazgatója. A román partner felismerve az út megépítésének fontosságát, újabb egyeztetést javasolt a nyomvonal kijelölése ügyében és arról is szó volt, hogy akár már szeptemberben elkezdődhetnek az úttal kapcsolatos munkálatok.

A február 14-i találkozón a 3 albizottság külön-külön is tárgyalt a közös programokról a felkért szakmai szervezetek bevonásával. Mivel az Arad-Békés Megyei Vegyes Bizottság célja a határon átnyúló együttműködési kapcsolatok erősítése a terület- és infrastruktúra fejlesztés, gazdaság, kultúra, oktatás, környezetvédelem, sport és turizmus területén, ezért ezeken a területeken keresték az együttműködés lehetőségeit.


A Terület- és Infrastruktúra fejlesztési Albizottság ülésén részt vettek a Magyar Közút Kht., a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány képviselői.
Az Aradi Kereskedelmi Kamara képviselője elmondta, hogy fontosnak tartják, hogy a Békés Megyei Önkormányzat bevonta őket az expo terület fejlesztési projektjébe partnerként és meghívta a Békés Megyei Önkormányzat és a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselőit egy látogatásra az Aradi Expo Központba, hogy a továbbiakról együtt lehessen gondolkodni.

A Környezetvédelem, Sport és Turizmus Albizottság ülésén Bak Sándor a Körös-Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója négy vízgazdálkodással kapcsolatos projektet javasolt. Ovidiu Pirv a Maros Ártéri Tájvédelmi Park igazgatója a természetvédelemmel kapcsolatban tett együttműködési javaslatot, mellyel Tirják László a Körös – Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója is egyetértett. Ezekről a későbbiekben még egyeztetnek.


A Humán fejlesztési, Kulturális és Egészségügyi Albizottság munkájában a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények /Harruckern János, a Farkas Gyula és a Hunyadi János Közoktatási Intézmények, a Békés Megyei Jókai Színház, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Békés Megyei Könyvtár és Humán Szolgáltató Centrum, a Tessedik Sámuel Főiskola és a Pándy Kálmán Megyei Kórház/ képviselői vettek részt. Békés és Arad megye együttműködése oktatási, gyógyászati, sürgősségi betegellátás, könyvtár, digitalizálás, közművelődési és művészeti területeken indulhat el.

Forrás:Békés Megyei Önkormányzat

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Közös programokban gondolkodik Békés és Arad megye. Az M44 meghosszabbítása az első közös pont

Békés megye online: bekesmegye.com







09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu