Békés megye oktatás

Mágikus vonzás a Műegyetemen

Az Európai Unió évente megrendezi a "European Science Week" sorozatot, melynek célja, hogy közelebb hozza a tudomány által elért eredményeket a mindennapi emberekhez, és segítse a párbeszédet a tudomány és a nagyközönség között.
2004-ben a rendezvény-sorozat egyik állomása - az Unió FP6 keretprogramjának aktív támogatásával - Magyarországon, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen K. épületében lesz.

Az interaktív kiállítást november 22-25. között, "Mágikus vonzás: a szupravezetés testközelből" címmel rendezik meg.

A kiállítás fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az eseményt Magyar Bálint oktatási miniszter nyitja meg.
A mágnesesen lebegtetett vonatok, energiatároló egységek, az elektromos energiaszolgáltatás minőségének javítása, víztisztító berendezések, mágneses képalkotás, már ma lehetségesek a szupravezetőkkel. Lebegtetett vonat-modell, zárlati áramkorlátozó, szupravezetős energiatároló modelljei lesznek kiállítva, valamint olyan játékos eszközök is, mint a lebegtetett sakk vagy a humán levitátor (emberek lebegtetésére alkalmas eszköz), melyeket ki is próbálhatnak az érdeklődők.
A kiállítás ideje alatt minden nap bemutató előadásokat, valamint november 23-án a tudomány, november 24-én 10.00-12.00 óráig pedig az ipari alkalmazások iránt érdeklődőknek - külföldi szakemberek részvételével - kerekasztal-beszélgetést tartanak.
A kiállítás megtekintése és a szemináriumokon való részvétel díjtalan.

(forrás:www.edupress.hu)