Békés megye oktatás

Érettségi katonai alapismeretekből

Katonai alapismeretekből is lehet már az idén érettségizni, igaz, egyelőre nem túl nagy az érdeklődés: az előzetes jelentkezések alapján csak egyetlen diák jelentkezett erre a megmérettetésre.
További négy - belügyi és rendészeti ismeretek, judaisztika, utazás és turizmus, valamint gazdasági ismeretek - tantárgy vizsgakövetelményei is megjelentek januárban, így már ezekből is lehet maturálni a tanév végén. Ezek jóval népszerűbb vizsgák a katonainál. Friss Péter, az oktatási tárca főosztályvezetője a Népszabadság érdeklődésére elmondta, hogy gazdasági ismeretekből mintegy 400-an érettségiznének, utazás és turizmusból 485-en, belügyi, rendészeti ismeretekből pedig több mint 800-an. Ezeket a tárgyakat már oktatták a középiskolákban, csak érettségizni nem lehetett belőlük, mert nem voltak készen a vizsgakövetelmények.
Az idén a felvételit is helyettesítő kétszintű érettségivel zárják középiskolai tanulmányaikat a diákok, akik eldönthetik: emelt vagy középszintű vizsgát tesznek-e. Mindkettő belépőt jelent a felsőoktatási intézményekbe, az emelt szintű vizsgáért hét pluszpont is jár. A tervek szerint csak az emelt szintű érettségi váltotta volna ki a felvételit, de az egyetemek és a főiskolák megvétózták ezt. Így az idén csak a nyelv szakokon lesz kötelező az emelt szintű nyelvi érettségi.
Az idén több mint 96 ezren maturálnak - mindegyiküknek kötelező érettségizni magyarból, történelemből, matematikából, egy idegen nyelvből és egy választott tárgyból. Ez utóbbit több mint 80 vizsgatárgy közül választhatják a diákok. Az egyetlen feltétel, hogy az adott tárgyból eleget tegyenek a tantervi követelményeknek, vagyis az előírt ideig tanulják, és osztályzatokat szerezzenek belőle.

(forrás:www.edupress.hu)