Békés megye oktatás

Alapkőletétel a Nyíregyházi Főiskolán

Arató Gergely az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára részvételével rakták le a Nyíregyházi Főiskola új ifjúsági szállójának alapkövét kedden.
A 427 férőhelyes szálló alapkövét Dr. Balogh Árpád rektor, Csabai Lászlóné Nyíregyháza polgármestere és Arató Gergely államtitkár több száz érdeklődő jelenlétében ünnepélyes keretek között helyezték el az intézmény udvarán.
Az ünnepségen Dr. Balogh Árpád örömét fejezte ki, hogy az elmúlt két évben oktatási célú épületeket sikerült átadnia. Reméli, hogy ez a sorozat 2005 szeptemberében is folytatódik, amikor egy XXI. századnak megfelelő, összkomfortos ifjúsági szállót vehetnek birtokba a hallgatók és a vendégek. Ezen szándékát az építést végző konzorcium tagjai is megerősítették.
Arató Gergely ünnepi beszédében elárulta, hogy fölnéz a Nyíregyházi Főiskolára. Számára ez a főiskola példát és mintát mutat arra, hogy az itt dolgozó ügyes vezetők, az állami, sőt most már a magán források igénybevételével, miként lehet eredményesen előre vinni a felsőoktatás ügyét. Hogyan lehet jobb körülményeket teremteni az oktatásban, a hallgatók életében és az oktatók munkájában. Fontos, hogy tovább folytatódjon Nyíregyházán ez a fejlesztés.
Elmondta: A régi kollégiumi helyek felújítására is hamarosan lehetőség lesz. Következő két évben közel 10 ezer férőhely építésére és 20 ezer felújítására kerül sor az országban.

(forrás:www.edupress.hu)