Békés megye hírek

Zebra Akadémia - Rendőrök az iskolában

Zebra Akadémia - Rendőrök az iskolában

A Békés Megyei Rendőrkapitányság már évek óta látogatja több település általános iskoláját. A harmadikos tanulóknak rendszeresen tartanak előadásokat, bemutatókat a közlekedés szabályairól. Nagy szükség van a hasonló kezdeményezésre ugyanis a 2008. évi megyei statisztika kimutatta, hogy a balesetek nagy százalékában a gyermekek is érintettek. Sokszor a közlekedési szabályok ismeretének hiánya okozza a tragédiát.

November 6-án, Orosházán a Székács József Evangélikus Általános Iskolában a 3.a és b osztályos tanulóknak Kiss Rozália hadnagy a forgalomirányításról tartott előadást, majd gyakorlati bemutatót. Az elmélet után következett az „interaktív" gyakorlati bemutató ahol a gyerekek voltak a forgalomban résztvevő járművek, kerékpárosok, gyalogosok és a gyakorlat végén a forgalmat irányító rendőr bőrébe bújhatott, aki akart. Az iskola igazgatója Jantos Istvánné elmondta, hogy nagyon örülnek a lehetőségnek és a tanulók várják ezeket az alkalmakat ahol fontos és hasznos szabályokat tanulhatnak meg.

 

Előadás a forgalomirányításról november 6-án Orosházán

 

 

A rendőr nő szerint, nagyon fontos, hogy a gyerekek játékosan tanulják meg az alapvető közlekedési szabályokat, így jobban rögzül és elmélyül a tudás.  A nebulók komolyan veszik az órákat és készülnek a májusi vizsgára, ahol mindenki oklevelet kap.

 

Békés Megye Képviselő- testülete támogatja a Zebra Akadémiát. Reméljük az elkövetkező években egyre több kisdiák sajátíthatja el a közlekedés szabályait és így az aggasztó statisztikai adatok is kedvezőbbek lesznek. 

 

A Zebra Akadémia célja, hogy egyre több kisdiák sajátítsa el a közlekedési szabályokat



Forrás:
Békés Megyei Önkormányzat, Szabóné Csendes Ildikó
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Zebra Akadémi - Rendőrök az iskolában

 

Tekintese meg a kapcsolódó képgalériánkat!