Vastag Tamás: Nem akarok nagy megfejtéseket

- Ez az első komolyabb színházi szereped. Hogyan indultál neki a próbáknak?
- Nehéz átállni a színházi világra, ha teljesen más közegből érkezel, főleg azért, mert itt a zene és a hang csak egy ugyanolyan kifejezőeszköz, mint a beszéd vagy a gesztusok, nincs kitüntetett szerepe még egy musicalben sem. Rendkívül lelkesen próbálok tanulni, ellesni a többiek legapróbb mozdulatait is, hogy minél jobban magamba tudjam építeni őket, és hogy estéről estére kicsit másként formáljam meg a szerepet - mindig előadás közben, akkor és ott születik meg a darab, éppen ezért az mindig egy kicsit improvizáció is, hiszen mindig új helyzetben, új aspektusában, a benned lévő érzések alapján közelítesz hozzá. Én még nagyon távol vagyok attól, hogy azt mondhassam magamról, nemcsak mint énekes vagyok tagja egy színháznak, hanem mint színész is, de törekszem rá, hogy egyszer majd, sok-sok év múlva, már így is fogalmazhassak.

"Nehéz átállni a színházi világra, ha teljesen más közegből érkezel"

(A képekre kattintva további fotók érhetők el)

- A karakteredről, a darabról milyen elképzeléseid voltak?
- A Monte Cristo grófját még soha, sehol nem állították színpadra musicalként, így Dumas, az író szerepét sem játszotta előttem senki - ez valahol jó, hiszen nincs korábbi minta, aminek meg kéne felelni, valahol viszont rossz, hiszen saját magamban kell felépülnie a karakternek. Ugyanúgy, ahogyan Fekete Péter igazgató is, Szomor Gyuri sokat segített, és mindenki véleményét kikérte annak érdekében, hogy végül összeálljon bennem egy konkrét, kerek kép. Amikor valaki játszik egy szerepet, arról azt kell gondolnia, az övé a darab legfontosabb szereplője. Így aztán én magam is úgy nyúltam hozzá, úgy építettem fel, hogy minden egyes pillanatban, amikor a színpadon vagyok, akkor abban ő karakterében, fontosságában benne legyen. Az egész színdarab csak az író fejében játszódik le, így minden fellépés kicsit más lesz attól, ahogy máshogyan íródik meg - ha pedig valami máshogyan alakul, mint az előző előadáson, vagy baki van, akkor úgy kell látnod, hogy így írtad meg. Mivel az én karakterem írja a darabot, én vagyok a sors és a halál, fontosak azok a részek is, amelyekben általam halnak meg a szereplők. Amikor felkerülnek a pontok az i-kre, amikor tudod, hogy előjátszol egy jelenetet, amiben meg fog halni valaki, azt is úgy kell csinálni, hogy ne tudjanak, csak sejtsenek valamit. Úgyhogy tulajdonképpen elég nehéz karakter, mindamellett, hogy megszólalni nem szólal meg. Lényében van ott, és ez sokkal nehezebb - azt az instrukciót kaptam például Gyurcitól, hogy az egészet arccal kell lejátszani. Mert annyira belül az emberben zajlik le az egész folyamat, hogy az nem használ kézi gesztusokat, csak a szemében, az arcán játszódik le minden - és ezt kell megjelenítened úgy, hogy mégis tudják, mikor mire gondolsz.
- Az X-Faktorban nem adtál elő musicalbetéteket. Milyen volt ez előtt a darab előtt a viszonyod a műfajjal: szeretted, vagy csak úgy voltál vele, próbáljuk ki?
- Korábban is sok ilyen zenét ismertem és hallgattam, persze, de közelebbről a Veszprémi Petőfi Színházban ismerkedtem meg vele, ahol én is játszom egy revü show-ban, amiben különböző musicalrészleteket mutatunk be, azok rendes díszletével és jelmezeivel. Egy nagyon érdekes műfajról beszélünk, amiről még én magam is keresem, nekem mit jelent. A zene fogalmát úgy tudnám körülírni, mint egy önkifejező eszközt, ami túl tud lépni a szavakon - talán a musicalnek valahol ez a funkciója, hogy a színházban azt a részt, amit már nem tudsz szavakkal leírni, és nem tudod már elmondani, mennyire vagy miért, akkor szólal meg a zene.

"Amikor valaki játszik egy szerepet, arról azt kell gondolnia, az övé a darab legfontosabb szereplője"

- Az X-Faktorban elsősorban soft rock előadók és fiúbandák dalait énekelted. Ez tükrözi a zenei ízlésvilágodat? Kik azok az előadók, akikre azt mondod, "valami ilyesmit kellene csinálni"?
- A műsorban énekelt dalok egy része 100 százalékban az én döntésem volt, más esetekben viszont, mint mindenhol az életben, kellett bizonyos kompromisszumokat kötni. Én majdnem minden zenében meg tudom találni önmagamat, és alapvetően ez is a zene funkciója, már ha nem azt vesszük, hogy a szórakoztatás. Ha egy dal lehetőséget ad az önkifejezésre, meg tudja mutatni, mi játszódik le az előadóban, máris túllép a szórakoztatóiparon, és művészetté válik. És ezt rengeteg mindenben meg lehet találni, popban, rockban, musicalben, klasszikus zenében egyaránt. Én ezeket mind szeretem, és mindig éppen az adott hangulatom dönti el, mi áll legközelebb hozzám - még magam is keresem az utamat, és igyekszem minél szélesebb, minél színesebb palettán megmutatni az egyéniségem. A készülő cd-men például nem feltétlenül lesz egy konkrét irányzat, amit követünk, hanem lesz egy dal, ami nagyon megy egy irányba, lesz egy másik, ami nagyon egy másik irányba, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.
- Sokan csináltak már hasonlót, de megvan a rizikója, hogy túl sokszínű akar lenni, így végül nem áll össze az anyag. Nem félsz ettől?
- Persze, az igaz, hogy minél nagyobb dolgot akarsz megölelni, annál jobban kicsúszik a kezedből, és tudni kell, hol a határ. De egyelőre még előttem is nagy kérdés, mi lesz a vége. Valljuk meg őszintén, nem vagyok a legnagyobb rocker, akit hordott a hátán a Föld, így aztán elég nehezen tudom elképzelni magam egy rock-metál zenekarban. És remélem, az a szokványos, nyáladzó popénekes fiúcska sem vagyok, így aztán abban is nehezen képzelem el magam. Lavírozni kell, és megtalálni valami nagyon vékony pengeélen azt, ahonnan nem esel le sem a bal-, sem a jobboldalra; igen, a soft rock környéke például egy jó irány. Ugyanakkor néha lesznek kis beszúrások, mert szeretem a klasszikus zenét, és azt is, amikor popzenével keverik, mint Josh Groban, akinek kedvelem a számait. A régebbi rockzenekarok közül pedig például nagyon szeretem a Queent: ők pont olyan széles, színes palettát mutatnak, amire gondolok, mert a rocktól a diszkóig tényleg mindenfélét játszottak. Szóval sok minden jár az agyamban, de húszévesen hála az égnek, hogy vannak álmaim, és hogy sok terv van előttem. Ha ennek a sok álomnak, sok bennem lévő hangnak, ami ordít a fülemben, csak egy kis részét meg tudom valósítani, akkor már boldog vagyok.

"Majdnem minden zenében meg tudom találni önmagamat"

- A szüleid, a testvéreid lemezgyűjteményei hatottak rád elsősorban? Most hogyan fedezel fel magadnak új zenéket?
- Kevés az az új zene, ami megfog, amit nem csak fél óráig az után dúdolsz, hogy meghallgattad a rádióban, miközben öt év múlva már nem marad meg belőle semmi. A bátyáim 8-10 évvel idősebbek nálam, és zeneileg valószínűleg az ő hatásuk volt az egyik legerősebb rám. Ugyanakkor az iskola is: 32 ember, 32 különböző személyiség, mindenki másfajta zenét hallgat. Általában a társasági életben találkozol zenével, míg amikor leülsz internetezni, és találomra keresel, elég kicsi a valószínűsége, hogy olyanba ütközöl, ami végül meg is fog. De lehet próbálkozni, nekem is volt egy-két kellemes csalódásom.
- Mint például?
- Adele dalait nagyon szeretem, magukban az egyszerűségükben tökéletesek. Ma túl sok ingert, impulzust kapunk: mindenhol rakás autó, nagy táblák, LED falak, lámpák, és minden világít, csillog-villog, vakít - de az agyad nem tud ennyi mindent feldolgozni. Ugyanez a helyzet a zenében is, rengeteg a túlspilázott, sokhangszeres zene, és az elmúlt tíz évben a klipek is teljesen megváltoztak: gyors snittek, káosz, gyorsváltás, csak kapkodod a fejed ahelyett, hogy megállnál, és felmérnéd a mögöttes művészeti értékét. Remélem, senki nem csinálja meg helyettem, de ha 2011/2012-t nézem, úgy tudnám körülírni a zenémet: a kevesebb több. Nem akarok hű de nagy megfejtéseket csinálni, és nem akarok 800 tagú zenekarral játszani. A legalapvetőbb dolgokból akarok építkezni, például egy szál zongora plusz ének, vagy két gitár plusz ének dalokat előadni, nagyon egyszerű, letisztult érzéseket, hiszen azok célirányosan jönnek, betalálnak, és nem kell őket abban az értelemben megfejteni a hallgatóknak, hogy a sok impulzus, a sok káosz közül megtalálják, mire is gondolt a szerző. A lemezszerződésem már megvan, és remélem, december, január környékén már megjelenhet az album; különböző zeneszerzőkkel gőzerővel dolgozunk rajta.

"Nem akarok hű de nagy megfejtéseket csinálni, és nem akarok 800 tagú zenekarral játszani"

- Te is részt veszel a dalszerzésben?
- Főképp én szeretnék részt venni benne. Ha erősen akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy zenei analfabéta vagyok - ez azért nem igaz, mert tudok kottát írni és olvasni, de nem is vagyok a legjobb hangszerelő. A fülemben viszont ordítanak dallamok, amiket elviszek olyanokhoz, akik tudnak belőle dalt írni. Szóval elsősorban ezen az úton szeretném elkészíteni a saját lemezemet. De persze mindig munka alapján értékelek mindenkit, akivel együtt dolgozom, és ha valaki olyan dolgot tud hozni, amiről úgy érzem, tényleg én vagyok, és eltalálta az érzésvilágomat, akkor az is jöhet.

 

 

G.E.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Vastag Tamás: Nem akarok nagy megfejtéseket