Békés megye hírek

UNIMA-diplomával zárult a XV. Nemzetközi Bábfesztivál

UNIMA-diplomával  zárult a XV. Nemzetközi Bábfesztivál

A XV. Nemzetközi Bábfesztiválon kivételesen nem egy produkció kapta az UNIMA-diplomát; a zsűri egyöntetű véleménye alapján idén ezt maga a fesztivál érdemelte ki. A közönség díjat pedig a Napsugár Bábszínház vihette haza.

Csütörtökön lezárult a XV. Nemzetközi Bábfesztivál. A tehetséges fiataloknak, köztük a Színművészeti Egyetem bábművész növendékeinek most először rendeztek workshopot. A kurzust Hartmut Lorenz, a berlini színművészeti főiskola bábszakának alapítója vezette.

 

 

workshop

Workshop a színház előtti téren

 

Ezt követően került sor a záróestre és a díjkiosztóra a Békés Megyei Jókai Színház nagytermében.

A fesztivált házigazdaként Fekete Péter szinidirektor búcsúztatta, kifejezve örömét, hogy ilyen rangos eseménynek adhatott otthont a színháza.

 

 

Fekete Péter a Jókai Színház igazgatója

Fekete Péter a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója

 

 

Ezt követően a fesztivál igazgatója Lenkefi Zoltán mondta el záróbeszédében, hogy a fesztivál várakozáson felül jól teljesített, a 11 előadására 1500-an váltottak jegyet, ami megerősíti abban, hogy a korszerű bábszínházak  érdeklik az embereket. A szabadtéri műsorok is nagy tetszést arattak. Ezenkívül köszönetét fejezte ki az összes támogatónak, köztük a fenntartó Békés Megyei Önkormányzatnak, hogy a kezdetektől támogatja a fesztivált, a Programirodának, hogy társszervezőként segítséget nyújtott a lebonyolításban.

 

 

Hartmut Lorenz, a berlini színművészeti főiskola bábszakának alapítója és Lenkefi Zoltán fesztiváligazgató

Hartmut Lorenz, a berlini színművészeti főiskola bábszakának alapítója és Lenkefi Zoltán fesztiváligazgató

 

 

Ezt követően került sor a díjkiosztóra.

Az első díjat az ukrán bábegyüttes érdemelte ki a Cod from Den című előadásával, a második díjat pedig a fővárosi Kolibri Bábszínház Gabi című produkciója kapta.

A külön díjazott Aracs Eszter a kecskeméti Ciróka Bábszínház bábművésze lett,  a Malom mesékben nyújtott kimagasló teljesítményéért, a közönség díjat  pedig a Napsugár Bábszínház zsebelhette be.

A XV. Nemzetközi Bábfesztiválon kivételesen nem egy produkció kapta az UNIMA-diplomát; a zsűri egyöntetű véleménye alapján idén ezt maga a fesztivál érdemelte ki.  

 

Papp Eszter, Lenkefi Zoltán, UNIMA-diploma

Az UNIMA-diplomát Papp Eszter a Bábművész Szövetség elnöke adta át Lenkefi Zoltán fesztiváligazgatónak

 

 

Ma délután a Kukucska Színház búcsúztatja a fesztivált a Csaba centerben, 16.00 órától. Várják az érdeklődő gyerekeket!

 

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda,SZKV

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: UNIMA-diplomával  zárult a XV. Nemzetközi Bábfesztivál