Békés megye hírek

Új irattároló épülettel bővül a Levéltár

Új irattároló épülettel bővül a Levéltár

Mintegy 360 millió forintos összköltséggel indított saját erős beruházást a Békés Megyei Önkormányzat, hogy új, országos szinten is a legnagyobbak közé tartozó tömör irattárazásra alkalmas intézményegységgel bővítse ki az általa fenntartott Békés Megyei Levéltárat. A Békés városában elindított fejlesztés eredményeképpen közel 120 ezer szabványos irattároló dobozt tudnak majd biztonságosan és szakszerűen eltárolni a jövőben. A több fázisban történő építkezés első üteme december elejére készült el.

Az augusztusban elkezdődött építkezéssel egy régi ipartelep már meglévő csarnokait úgy alakítják át, hogy azok alkalmasak legyenek a Levéltár dokumentumainak és egyéb iratoknak a szakszerű eltárolására. Ezt egy úgynevezett helytakarékos, tömör irattároló rendszer kialakításával teszik lehetővé, melynek lényege, hogy az eltárolt dokumentumok között mindig csak az éppen kutatás alatt álló területre lehet bemenni, a többi része pedig a tároló polcoknak szorosan egymás mellé rendeződik a helytakarékosság végett.

 

Balikó György ügyvezető, Domokos László megyei elnök, Dr. Erdész Ádám igazgató

 Jelenleg a fejlesztés első fázisában az I. jelű, 330 négyzetméteres csarnok készült el

 

A kivitelezést az ipari terület korábbi tulajdonosa, a májusban indult közbeszerzési eljáráson nyertes Kollektív Ipari és Kereskedelmi Kft. végzi, mellyel a megyei önkormányzat júniusban kötött megállapodást. Amennyiben az irattárazásra átalakított épületek teljes egészében elkészülnek, közel 120 ezer szabványos irattároló doboz szakszerű és biztonságos tárolására lesznek alkalmasak. A témával kapcsolatosan Domokos László megyei elnök elmondta, hogy a beruházás célja egyrészt az, hogy az összes levéltári irat egy helyre kerüljön, ezáltal tehermentesítve a gyulai központot, másrészt, hogy rendezett és korszerű körülmények között hatékonyabban és olcsóbban tudják megőrizni a dokumentumokat.

 

Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke

Közel 120 ezer szabványos irattároló doboz tárolását fogják biztosítani

 

A megyei elnök az elmondottakhoz azt is hozzátette, hogy azért fogott a megyei önkormányzat önerős fejlesztésbe, mert semmilyen állami támogatást nem kapott, valamint erre irányuló pályázati lehetőség sem volt biztosított. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy az építkezéshez biztosított önerő fedezetét a megyei önkormányzat a húsz évre kibocsájtott kötvénye terhére teszik, egy olyan beruházásért, amely a jövőben megtérülni látszik. Dr. Erdész Ádám megyei levéltár igazgató arról tájékoztatott, hogy az irattárba kerül többek között 12 megyei fenntartású intézmény iratanyaga, emellett további négy irattárból kerülnek át dokumentumok az új telephelyre. Mint mondta, jelenleg csak a levéltárban 8266 folyóméter iratanyagot őriznek.

 

Mintegy 360 millió forintos összköltséggel indított saját erős beruházást a Békés Megyei Önkormányzat

A beruházás célja, hogy az összes levéltári irat egy helyre kerüljön

 

Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy jövő őszre a teljes áttelepítést végrehajtják, ezzel az új telephelyen a bázis teljes kapacitásának mintegy 60 százalékát tudják lekötni, a többi szabad helyen pedig lehetőség nyílik a külső cégeknek is raktározási helyet biztosítani, így növelve az intézmény bevételi lehetőségeit.

 

A kivitelezést az ipari terület korábbi tulajdonosa, a májusban indult közbeszerzési eljáráson nyertes Kollektív Ipari és Kereskedelmi Kft. végzi

Az augusztusban elkezdődött építkezéssel egy régi ipartelep már meglévő csarnokait úgy alakítják át 

 

Jelenleg a fejlesztés első fázisában az I. jelű, 330 négyzetméteres csarnok készült el, amely 30 ezer dokumentumtároló doboz elhelyezését fogja biztosítani. Ennek költsége a teljes fejlesztés közel egyharmadát, mintegy 108 millió forintot tett ki. Az átalakítási munkálatok keretein belül hőszigetelték és szellőző rendszerrel is ellátták az épületet. A teljes beruházás várhatóan 2010. május végére készül el.

 

Forrás:Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Új irattároló épülettel bővül a Levéltár