Békés megye hírek

Új épülettel gazdagodott a Harruckern János Közoktatási Intézmény

Új épülettel gazdagodott a Harruckern János Közoktatási Intézmény

Újabb fejlesztés valósult meg a Harruckern János Közoktatási Intézményben. A beruházás összköltsége meghaladhatta volna a 60 millió forintot is, azonban a diákok és tanáraik együttes munkájának köszönhetően ez az összeg csaknem 30 millióra csökkent.

A Harruckern János Közoktatási Intézményről köztudott, hogy Békés megye legnagyobb középiskolája, olyan lehetőségekkel bír mellyel más intézmény nem. Az iskola nagy hangsúlyt fordít a fejlesztésekre, valamint, hogy a diákok számára hasznos tudást adjanak mind elméletben mind, pedig gyakorlatban. E kettőnek az együttes megvalósulására került sor a közelmúltban.

 

 

 

Az oktatási épületet 2007-ben Gyula városától vett át az intézmény, mely akkor még kimondottan rossz állapotban volt.

Az iskola filozófiája a megújulás, hiszen 21. századi környezetet szeretnének teremteni a diákok számára, mely ezzel a beruházással megvalósult.

Domokos László úgy véli, hogy nagyon fontos manapság a különféle szakmák oktatása, valamint, hogy a diákokat felkészítsék az életre. A Harruckern iskolában mindez teljes mértékben megvalósul, csakúgy mint a környezeti feltételek megteremtése. Az épület most már teljesen elkészült, a munkálatok összesen körülbelül két évet vettek igénybe. A nap egyik legfontosabb pillanata is eljött, amikor is Domokos László és Zámbó András az intézmény igazgatója hivatalosan is megnyitotta az épületet. Az átadott intézményrész egy háromszintes épület, 900 hasznos négyzetméterrel, mely 450 tanulót fogad majd a következő tanév kezdetétől. Az új tantermekre, pedig nagy szüksége van az intézménynek. A fejlesztések és beruházások több mint 3000 diákot érintenek, hiszen nem csak Gyulán törekednek arra, hogy modern környezetben tanulhassanak a gyerekek.

 

Forrás: CsabaTV

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Új épülettel gazdagodott a Harruckern János Közoktatási Intézmény