Békés megye hírek

Titkok és változások évada a Jókai színházban

Titkok és változások évada a Jókai színházban

A nyári sikereket összegezte és az új évad műsortervére adott kitekintést Fekete Péter igazgató a Jókai színház augusztus 23-ai évadnyitó társulati ülésén. Itt jelentette be először Farkas Zoltán, a fenntartó megyei önkormányzat elnöke, hogy a teátrum valószínűleg a városhoz kerül.

A nyár általában a pihenés, a feltöltődés időszaka, de a társulatnak mindig munkát, fellépéseket, vendégszerepléseket jelent - kezdte beszámolóját a direktor. Az idei legnagyobb attrakcióként, színháztörténeti eseményként a Szarvasi Vízi Színház létrehozását említette. Mint ismert, Békés megye kapujában, a Körös partján június 25-én avatták fel az új szabadtéri játszóhelyet, s ezzel a Jókai színház majdnem ezer ember befogadására alkalmas színtérrel gazdagodott. A festői környezetben felépített szabadtéri színház igazi turisztikai és építészeti látványosság, a szarvasiak és az egész megye, sőt a távolabbról idelátogatók számára nyújt kikapcsolódást. A vízi színház működtetésére Szarvas önkormányzata a Békés Megyei Jókai Színházat kérte fel. A megyei teátrum pedig magas művészi színvonalú produkciókat ígér, célja a szarvasi és más városokból érkező közönség kiszolgálása, valamint turisták Szarvasra, illetve Békés megyébe csábítása. Ezen a nyáron a sikerprodukcióit állította színpadra a társulat: a gyerekek körében népszerű Lúdas Matyit, az új évadban bemutatandó Kapj el! című kamaramusicalt, és kétszer is játszották az igazi közönségsikert arató Csárdáskirálynőt.
- Minden várakozásunkat felülmúlta a Vers a víz fölött című irodalmi programsorozat - mondta Fekete Péter. - Valódi csoda volt, amit megértünk. Nem hittük volna, hogy ennyi embert érdekel mai világunkban a vers. Beosztottuk a kollégákat, mindenki vállalt egy estet, vitte a kedvenc versét, és negyven napon át minden este több mint kétszázan, előfordult, hogy hatszázan töltötték meg a nézőteret. Háromszázas átlagos nézőszámot értünk el, ami országosan is egyedülálló teljesítmény. Magyarázata pedig az, hogy nem nyári hakninak, hanem komolyan vettük, és felkészültünk. Mindenképpen ez az idei nyarunk legnagyobb szakmai sikere. A programot egyébként workshopnak is tekinthetjük, amiből tanulni lehet, a művészi tapasztalatokat értékeljük. Fontos az is, hogy baleset- és konfliktusmentesen zártuk a nyarat.

A Csárdáskirálynő a Szarvasi Vízi Színházban

Az igazi közönségsikert arató darabot kétszer is játszották

A Kapj el! című musicallel Zalaegerszegen turnézott a Jókai színház, és sikeresen mutatkozott be az erdélyi Tusnádfürdőn, a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozatán, ahol eddig színház nem szerepelt. A Magyar Teátrumi Társaság és a Békés megyei teátrum közös akciója volt ez a megjelenés.
Az eredményeket sorolva a direktor megjegyezte: aki sikeres, azt könnyen támadások is érik, ez nyilvánvaló. Akinek céljai vannak és erősen nyomul, az érdekeket sérthet, támadási felületet jelenthet mások számára. De aki a támadások ellen fel van vértezve, tudja azokat kezelni.
A karbantartási munkálatokról elhangzott, hogy tavaly a vizesblokkokat és a színpadi teret újították fel, az idén a világosítótábla következik, és a folyosókat festik. A tervek között szerepel, hogy kicserélik a nézőtéri szőnyeget, mert az már balesetveszélyes, valamint rendbe hozzák a színészklubot.
A 2011/2012-es szezonra a titkok évadát hirdette meg a színház, mivel minden új színdarab témája valamilyen módon a titkok, rejtélyek megfejtése körül forog. A nyitóelőadás október 7-én Pozsgai Zsolt és Szomor György Monte Cristo grófja című musicalje lesz, Pozsgai Zsolt rendezésében. Meghívták Vasvári Csabát, aki még egyeztet a székesfehérvári színházzal. A főbb szerepekben többek között Gubik Petra, Gerner Csaba, Lapis Erika látható majd.
Mivel a szezon bemutatói főleg férfi szerepekre épülnek, hogy a hölgyek is lehetőséget kapjanak, kifejezetten a kedvükért kerül műsorra a Négy évszak című szláv népmese alapján készült darab novemberben. Majd Neil Simon-Marvin Hamlisch Kapj el! című kamaramusicaljét adják elő. Brestyánszki Boros Rozália Csörte című darabjából valóságshow-t rendez Fekete Péter, az előadás Kara Tünde főszereplésével kerül színre. Dürrenmatt világhírű színművét, Az öreg hölgy látogatását Fodor Zsókával a főszerepben viszi színre Merő Béla januárban, aki Feydeau Bolha a fülbe című komédiáját is rendezi, bemutató márciusban lesz. Új kezdeményezés a februári operabemutató, Mozart Varázsfuvoláját gyermekeknek rendezi Dorotty Szalma. Hogy mi lesz a májusi porondszínházi bemutató, az még titok.
Repertoáron marad a Nóra, a Színházkomédia - ezt a produkciót az együttműködés keretében viszik Komáromba, az ottani társulat vendégszerepelt itt a Süsüvel -, valamint az Edith és Marlene.

Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, a képen balra mellette Farkas Zoltán, Békés Megye Képviselő-testületének elnöke

Az önkormányzatok szerepét megváltoztató közigazgatási törvény ősszel kerül a parlament elé

- Az idei évad elsődleges célja, hogy a gazdasági kihívásokra és az átalakulásokra rugalmasan reagáljon színházunk. A nézőszám optimalizálása és a viszonteladói hálózat kiépítése az egyik fő feladat - hangsúlyozta Fekete Péter. - A tavalyi legfontosabb célkitűzésünk - a színház művészeinek országosan ismertté tétele, az arcok, nevek köztudatba emelése - jó eredménnyel valósult meg; a Magyar Televízió képernyőjén hamarosan megjelenik két jókais színdarab is.
Horváth Attiláné gazdasági vezető megerősítette: a színház költségvetési helyzete megfelelő, a feladataihoz a forrásokat biztosítottak.
A direktor által felállított stratégiai sorrendben elsőként nem véletlenül a tulajdonosváltással kapcsolatos átszervezés szerepelt. Mivel a nyári programok sikere és a jövő évi műsorterv már nem számított egészen ismeretlennek, alighanem ez a témát előzte meg a leginkább nagy érdeklődés. Az ugyanis köztudott, hogy az önkormányzatok szerepét megváltoztató közigazgatási törvény ősszel kerül a parlament elé, így várhatóan elfogadása után, jövő év januárjától érvényes a fenntartói csere, vagyis a színházat a megyeitől átveszi a városi önkormányzat. Megszűnhet a megyei jogú városi cím is. S szintén készül a szintén nagy változásokat ígérő előadó-művészeti törvény.
- A gondoskodást a közművelődési és színházi tevékenységgel kapcsolatban kezdettől szívügyének tekintette ez a megyei önkormányzat; és meggyőződésünk, hogy ez a szolgáltatás az itt élők számára a jövőben sem sérülhet. A Jókai színháznak ezután is a megye közönségének kell játszania, bár Békéscsabán található, de az egész megye közönségének kell színvonalas szórakoztatást nyújtania. Sőt azt mondom, még egy kicsit a megyehatáron túlról is gondoskodnia kell ennek a teátrumnak - szögezte le a megyei közgyűlés elnöke. - Nem a törvények okoznak turbulenciát, nyugtalanságot, hanem annak tisztázása, hogy a fenntartók akarnak vagy nem akarnak színházat. Fontos itt elmondani, hogy pénzügyi gondok nincsenek, a megye likviditási helyzete kifelé stabil, és ezt ma kevés megye mondhatja el magáról.
Farkas Zoltán kijelentette: a kormány úgy döntött, a megyei önkormányzati rendszert meg akarja újítani, ősszel lesz törvény, a megye új szerepkört kap, ez a területfejlesztés. A színház átkerülhet a városhoz január elsejével. Az országban egyébként ez volt az egyetlen megyei fenntartású színház. Végül a megyei közgyűlés elnöke azt kérte a színházvezetéstől és a társulattól, hogy miután megteremtették a színvonalat, magasra tették a mércét, ettől ne lépjenek vissza.
- A fő cél változatlan: olyan színházuk legyen az itt élő embereknek, hogy egy színvonalas előadásért vagy azért, hogy jól érezzék magukat, ne kelljen innen elutazniuk. Tehát a feladat ilyen szempontból túlmutat a városon. Azért jöttem, hogy a titkot feloldjam, őszintén beszéljek az előttünk álló változásról. Meggyőződésem, ha eljön a színházba és felállva tapsol a közönség, az siker, visszaigazolás; siker a közönségnek, a színészeknek és a fenntartónak. Siker nélkül pedig nincs jövőkép, még ha tudjuk is, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni. Arra biztatok mindenkit, hogy a bizonytalanságot tegye félre, ne hagyják tönkre tenni a színházat, a művészeteket! Megígérem, vigyázó szememet ezután is rajtatartom a színházon - búcsúzott fenntartóként a megyei képviselő-testület elnöke.

(Az évadnyitó társulati ülés további témáiról holnap is olvashatnak még portálunkon.) 

 

Niedzielsky Katalin

Fotó: A-Team / Nyári A. - Csirke I. 

 

Feltöltötte: G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Titkok és változások évada a Jókai színházban